Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Télen is egészségesen – hogy ne a vírusok győzzenek!

Már február eleje van és nagyon közeledik a tavasz, de még mindig harcolni kell az ilyenkor jelentkező betegségek ellen. Öt gyermek anyukájaként igen fontosnak tartom, hogy erre fokozottan odafigyeljek, mert bár az én gyermekeim szinte soha nem betegek, de ha az egyik mégis megbetegszik, biztos, hogy dominó elv szerint, szép sorban mindenkin végigmegy az adott betegség.

A téli vírusok elleni küzdelmet nem ősz végén, tél elején kell elkezdeni. A bacik legyőzéséhez szükséges erős immunrendszert nem lehet egyik napról a másikra felépíteni, de tény, hogy ilyenkor egyéb óvintézkedéseket is meg kell tenni. A legtöbb szakember szerint a stabil védekező rendszerhez három alapvető dolog szükséges, amely az egészséges életmód része. Ezek a rendszeres testmozgás, az egészséges ételek fogyasztása és a megfelelő mennyiségű pihenés.


 Máthé Zsuzsa
Máthé Zsuzsa történész

Minőségi ételek, villámgyorsan!

Vrábel Krisztina, gasztroblogger az Egészségfalók – Együtt főzni jó! családi gasztronómiai vetélkedő zsűrijének tagja személyes tapasztalatait osztotta meg velünk az egészségtudatos táplálkozásra való átállás legfontosabb lépéseiről és arról, miképp válhat a mozgás életformánkká.

Egy kellemetlen diagnózis, az inzulinrezisztencia indította el a gasztronómia felé. Ha mindez nem derül ki, most vajon hogyan étkezne?

Egészségtelenül. Úgy, ahogyan ma majdnem mindenki: gondolkodás nélkül megvéve azokat a kényelmi termékeket, amelyeket az élelmiszergyártók készen kínálnak. Talán észre sem venném, hogy mennyi élelmiszeripari adalékanyagot tömünk magunkba, holott a statisztikai adatokból tudhatóak a döbbenetes tények: évente 4-5 kg adalékot, színezéket, állományjavítót, tartósítószert és 50 kg (nem elírás, hetente kb. 80 dkg!) cukrot fogyasztunk el fejenként, mindezt nem is érzékelve.

A saját – jó pár éves - tapasztalatom azt mutatja, hogy mindez elkerülhető, ráadásul úgy, hogy közben nem kell lemondanunk sem az ízletes ételekről, sem a kényelmünkről. Az a véleményem, hogy egészségesen étkezni sem időben, sem az anyagiak terén nem ró ránk jelentős plusz terheket.


 Máthé Zsuzsa
Máthé Zsuzsa történész

Tartsunk rendet az életünkben!

A Fiatal Családosok Klubja és a KidsOasis által meghirdetett Egészségfalók – Együtt főzni jó! családi gasztronómiai vetélkedőjének egyik zsűritagjával, Katus Attila személyi edzővel, életmód-tanácsadóval beszélgettünk arról, miképp őrizhetjük meg minél tovább egészségünket.

Ha fontossági sorrendet kellene felállítani, mit tartana előrébbvalónak az egészséges életmód kapcsán: a minőségi étkezést vagy a mozgást?

A testünk olyan rendszer, ahol minden mindennel összefügg. A mozgás, az egészséges étkezés, a megfelelő folyadékbevitel, a minőségi alvás, a jó levegő, a káros szokásoktól mentes élet és a hatékony stressz-kezelés együtt jelentik az egészségünk alapját. Iskolai hasonlattal élve ezek a „főtárgyak”, a legfontosabb cölöpök, amelyekből nem kell kitűnő osztályzatot szereznünk, elég, ha egyenletesen jól teljesítünk.

E sokrétű figyelem tudatosságot igényel, amihez hozzátartozik az alapvető érdeklődés és a megfelelő tervezés. Vannak, akik kiváló sportolók, de másra nem figyelnek, de lehet, hogy valaki egészségesen táplálkozik és közben dohányzik. Egyik sem jó út, célravezetőbb, ha mindenre próbálunk kicsit odafigyelni és így megelőzni a későbbi problémákat, megőrizni az egészségünket. Pici hullámzások persze beleférnek, előfordulhat, hogy a nyáron felborul egy időre a beosztásunk, rövid ideig kevesebbet alszunk vagy kicsit másképp táplálkozunk, de semmiképp ne engedjük el a gyeplőt hosszabb időre egyik területen sem, mert annak mindig nyoma lesz a szervezetünkben.