A Jelnyelvi Játszótéren a kicsik-nagyobbacskák kreativitásukat, nonverbális képességeiket kiaknázva, együttműködve vagy éppen versenyezve egymással, szavak nélkül vagy jelnyelven, hallássérült és jelnyelvet ismerő játékvezető vezetésével vesznek részt csoportos játékokban. Talán el sem hinnétek, de a „klasszikus” kő-papír-ollót, vagy egy memóriajátékot is izgalmasabbá lehet tenni a jelnyelv által! Mindig figyelünk arra, hogy az első alkalommal részt vevő, illetve a halló gyerekek a játékokhoz szükséges jeleket elsajátítsák, és teljesen akadálymentes legyen a kommunikáció a csoportban.
A kezdetektől részese vagyok a játszóteres csapatunknak, és minden alkalommal tudatosul bennem, mennyire szükséges egy ilyen hely, ahol a siket gyermekek az anyanyelvükön játszhatnak, halló, vagy esetleg jelelni nem tudó hallássérült kortársaik pedig egy felszabadult, vidám közegben, együttműködést, figyelmet, szemkontaktust igénylő játékos feladatok közepette sajátíthatják el a jelnyelvet.
Legtöbbünk általában csak az újévi köztársasági elnöki köszöntő közvetítésekor lát jeltolmácsot, pedig nagyon sok honfitársunk számára ez a mindennapi kommunikáció bevett módja. A FICSAK által szervezett Családszervezetek III. Adventi Jótékonysági Vására fókuszában az ő támogatásuk áll.
De vajon mit is érdemes tudnunk a jelnyelvről?
Először is tudnunk illik, hogy a jelnyelv 2009 óta hivatalos nyelv Magyarországon, a legtöbb siket ember elsődleges nyelve, siket szülők esetében pedig az anyanyelve is.