Immár sokéves hagyománnyá vált, hogy a családok így – együtt énekelve – ünneplik anyák napját. A Fiatal Családosok Klubja életében a családokat érintő ünnepek, jeles napok kiemelt jelentőséggel bírnak. Az esemény egyik legfontosabb üzenete: a gyermekek születésével válik teljessé a nő is, a gyermekünk iránti szeretet pedig végig kíséri életünket.
A ringatás életprogramunk. Végigkíséri földi létünket. Mikor megszületünk, édesanyánk karjaiba kerülünk először: „Gyöngén ringatva hű anyánk ölében, Vígan kezdjük éltünk szép hajnalát” – írja Kisfaludy Károly. Növögetve is vissza-visszatértünk szüleink vagy nagyszüleink karjaiba, akár sírunk, akár nevetünk, de ugyanaz a ringató kar öleli meg a hazatérő ifjút is:
„Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki."
Aztán megismerkedünk egy idegennel, és néha megfejthetetlen okból, de már az ő ringatására vágyunk:
„Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.”
Mert ez a szerelem gyermekké teszi a felnőtt embert újra.