A Jelnyelvi Játszótéren a kicsik-nagyobbacskák kreativitásukat, nonverbális képességeiket kiaknázva, együttműködve vagy éppen versenyezve egymással, szavak nélkül vagy jelnyelven, hallássérült és jelnyelvet ismerő játékvezető vezetésével vesznek részt csoportos játékokban. Talán el sem hinnétek, de a „klasszikus” kő-papír-ollót, vagy egy memóriajátékot is izgalmasabbá lehet tenni a jelnyelv által! Mindig figyelünk arra, hogy az első alkalommal részt vevő, illetve a halló gyerekek a játékokhoz szükséges jeleket elsajátítsák, és teljesen akadálymentes legyen a kommunikáció a csoportban.
A kezdetektől részese vagyok a játszóteres csapatunknak, és minden alkalommal tudatosul bennem, mennyire szükséges egy ilyen hely, ahol a siket gyermekek az anyanyelvükön játszhatnak, halló, vagy esetleg jelelni nem tudó hallássérült kortársaik pedig egy felszabadult, vidám közegben, együttműködést, figyelmet, szemkontaktust igénylő játékos feladatok közepette sajátíthatják el a jelnyelvet.
Mi jut eszébe először erről a szóról, hogy jótékonyság?
Lehetőség arra, hogy örömet szerezzünk vagy segítséget nyújtsunk másoknak. Ezalatt nem csak az anyagi támogatást értem, hiszen örömet sokféleképpen szerezhetünk: egy jó szóval, odafigyeléssel, mosollyal, azzal, hogy időt szánunk valakire. Milyen szép lenne, ha az emberek nem csak a karácsonyi időszakban jótékonykodnának, hanem a hétköznapokban is odafigyelnének egymásra és segítenék embertársaikat.
Több évvel ezelőtt, amikor megálmodtuk, hogy létrehozunk egy a családokra és a családok problémáira fókuszáló szervezetet, még magam is tapasztalatlan édesanya voltam. Ma már öt kisgyermek édesanyjaként - átélve számtalan gyermekbalesetet, betegséget, óvoda - és iskolakezdést, az élet apró és nagy pillanatait - tudom, hogy mi az, ami megerősítheti a családomat, mi az, ami harmóniát teremthet a hétköznapjainkban.
Az egyéni küzdelmek, a megélhetésért folytatott harc, minden segítség, támogatás nélkül felemészthetik a mindennapok békéjét. Egyes kapaszkodók megragadása azonban további lendületet adhat egy-egy családnak, könnyebbséget hozva életükben.
A mai családpolitikát érintő kormányzati célok és eszközök igyekeznek a családokat leginkább támogató lehetőségeket feltérképezni, kiválasztani és megvalósítani.