Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Viszlát lelkifurdalás – mozgás, hogy a család fitt maradjon

Többgyermekes családanyaként állandóan zsonglőrködöm az idővel. Persze saját magamra jut a legkevesebb idő, „énidő”-ről pedig szinte csak álmodozom, mely a totális kikapcsolódást, feltöltődést biztosítaná számomra. Ezért úgy határoztam, idén bevezetem a „MI IDŐNK” családi programokat, és a gyerekekkel együtt egy kicsit visszatekerve az idő kerekét magam is nosztalgiázom, miközben megosztom velük gyermekkorom szívemnek kedves helyszíneit.



Király Nóra
Király Nóra bloggazda

A rendszeres testmozgás az egészség kulcsa – így gyűrjük le a tespedtséget!

Statisztikai adatokból tudjuk, hogy annak a közel 500.000 embernek, akik a pandémia előtt rendszeres látogatói voltak edző és fittness termeknek, alig 10 % -a maradt a sportban aktív.

A szükséges intézkedések következtében bezárt sportlétesítményeken kívül rekedt emberek, családok nehezen találnak rá azokra a mozgásformákra, amelyek kimozdítanák őket ebből a „bénultságból”.


Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Rekordszámú résztvevő indult Tavaszköszöntő futóversenyünkön

Több mint háromszázan neveztek az idei Tavaszköszöntő futóversenyre, amelyet a gazdagréti Dzsungel parkban rendeztünk meg,

Egyre több gyermek és felnőtt áll a rajtvonalhoz a hagyományos Tavaszköszöntő családi futóversenyen Gazdagréten, melyet nagy lelkesedéssel szervezünk minden évben. Az idei év minden szempontból különleges. A versenyre ugyanis több mint 300 résztvevő regisztrált már az eseményt megelőzően és a helyszínen is sokan csatlakoztak. Ilyenkor érzem, hogy megéri a sok munka, szervezés és ötlet, hisz több száz édesanya, édesapa, gyermek gazdagodik egy ilyen felejthetetlen élménnyel.