Kislányként fantasztikus családban nőttem fel két testvéremmel együtt, ahol édesanyám és édesapám a munkájuk mellett nagy odafigyeléssel és szeretettel neveltek és segítettek minket. A szüleimmel mai napig is nagyon jó kapcsolatban vagyunk, nagyon sokat segítenek nekem az unokák körül, sokat foglalkoznak velük és sok-sok szeretetet adnak nekik. 5 gyermekes édesanyaként azon vagyok, hogy továbbadjam a kislányaimnak és kisfiaimnak azokat a családi értékeket, családi szokásokat, amiket én is kaptam.

Az egyik legnagyobb magyar költő lett és maradt, akit sem idő, sem politika nem tudott kikezdeni. Aki lángoszlopként vezette a népét a Kánaán felé, a szabadságba. Ezért küzdött tollal és fegyverrel. Sorsszerű, olyan petőfisen rejtélyes szültése és halála is. 170 éve keresik Segesvártól Barguzinig, de nem találják. Váteszként előre megjósolta: „Nem jő megnézni senki síromat.”

Kár is keresni, hiszen itt van velünk, családunk hétköznapjaiban. Nap, mint nap idézzük. Hiszen feleségemnek idézem szerelmes sorait, komolyan, kedvesen vagy humorosan („Szeretlek, kedvesem…”, „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt …”). Gyermekeinket vele dorgáljuk („Ne bolondozz Jancsi helyett: Marcsi/Bori/Rozi/Idus/Kati, a tréfát nem értem, míg jól megy dolgod, fel ne gerjeszd mérgem!”), esténként tőle mesélünk (Laci helyett ismét gyermekünk nevével, szóval „Laci te, hallod-e?”). Őt hívjuk segítségül, ha gyermekeinknek magyarságunkról vagy hazánkról szeretnénk megfogalmazni a megfogalmazhatatlant. És persze újra és újra elolvassuk a János vitézt. És mindig találunk benne valami újat, valami szépet és hasznosat. Nemcsak ünnepélyeset, hanem hétköznapra valót is.

Az első férfi az életemben hetvenhét éves. Felfoghatatlan! Képtelen vagyok szabadulni attól az érzéstől, hogy Ő  nem lehet öreg, mert nekem mindig középkorú, örök negyvenes. (Miközben nem az apukám ennyi, hanem már a férjem is az ötödik x-et ostromolja, s magam is elmúltam már negyven rég.) Amikor annak idején kérdeztek a tanáraim, rég múlt idők oroszóráin gyakorolva, és osztályfőnökin, kérdőíveket töltögetve, apa még csak negyvenvalamennyi volt... nekem ennyi is maradt!