Hernády Zsolt
Hernády Zsolt történész

Karácsonyi fényképek - Békés ünnepek

Nézegetjük gyermekeinkkel a karácsonyi családi fotókat. Képek, melyeken már ők is szerepelnek. Rácsodálkozunk, mennyit változtak rövid idő alatt, és hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Ki is van ezen a képen? – kérdezgetjük. A felismerést olykor nehezítik a gyerekek között örökölt ruhák, de azért a magunk öregedése biztos pont.

Aztán, ahogyan megyünk vissza az időben, előkerülnek olyan fotográfiák, amelyeken még nem voltak rajta a gyerekeink. Első karácsonyunk feleségemmel, még gyerkőc nélkül, illetve meghúzódva a pocakban. Aztán még korábban szüleinkkel, testvéreinkkel. És röpülünk vissza az időben, szüleink, nagyszüleink karácsonyaiba. Egyre kevesebb a fotó, de egyre értékesebb. Mert lehet, hogy régen csak egy vagy két kép készült az ünnepi eseményről, az is lehet, hogy nem tökéletes a minőség és a beállítás, de megvannak az albumban, és minden évben újra és újra megnézzük a rajta lévő arcokat. Ezzel szemben mostanában több száz képet lövünk el telefonjainkkal, amelyek szépen rákerülnek egy adathordozónkra, időnk híján legtöbbször válogatás nélkül, és bizony onnan már ritkábban ülünk neki a nézegetésnek.


Hernády Zsolt
Hernády Zsolt történész

A vértanú családja

Október a vértanúság és a forradalom hónapja történelmünkben. 170 évvel ezelőtt, 1849 októberében végezték ki gróf Batthyány Lajost. Most nem politikusként vagy a honvédség szervezőjeként, hanem fiúként, férjként, családapaként közelítünk hazánk első miniszterelnökéhez.

Az 1807-ben született gróf az egyik legelőkelőbb magyar főnemesi család sarjaként jött világra. Édesapja, gróf németújvári Batthyány József Sándor 1801 őszén vette feleségül lomnicai Skerlecz Borbálát. Lajosnak egy nővére született, a két évvel idősebb Amália, akivel jó testvéri viszonyban volt, és bár testvére később Bajorországban élt, gyakran meglátogatták egymást. A szülők házassága nem sikerült jól, és kisfiuk születése után nemsokkal különváltak. Az anya gyermekeivel Bécsbe költözött, az édesapa ikervári birtokán maradt, majd röviddel később, 1812-ben meghalt. A vagyont az öt esztendős Lajos örökölte, aki nagykorúságáig a vármegye gyámsága alá került. Anyja azonban igyekezett saját maga rendelkezni fia és a birtokok jövedelme fölött. Az ifjú Bécsben, Győrben, Pozsonyban tanult, majd katonának állt, miközben elvégezte a jogi egyetemet. Anyjával való viszonya egyre elhidegült. Skerlecz Borbála lassan kezdte felélni a vagyont, költekezett, utazgatott. Fiát pedig feljelentette a hadseregnél, hogy túl könnyelmű életet folytat. Batthyánynak ezzel betelt a pohár, felvette a harcot édesanyjával. 24 éves nagykorúságára sikerült elérnie, hogy jogos örökségét megkaphatta, kifizette húgát és édesanyját is. Édesanyja 1834-ben hunyt el, de addigra már kibékültek fiával. Ez főképp egy másik hölgynek volt köszönhető, akit megszeretett Skerlecz Borbála is.

Lajos ugyanis élete első huszonnégy éve alatt talán két esztendőt tartózkodott Magyarországon. Birtokai ügyeit rendezte a harmincas évek elején, de a nemzeti érzelmek vagy ellenzéki politika nem foglalkoztatták, magyarul is igen gyengén tudott. Mindez megváltozott ugyanazon hölgy hatására, aki édesanyjával is kibékítette.

1833 decemberében ugyanis Batthyány gróf Pozsonyba utazott, hogy rendezze édesapja egy tartozását gróf Zichy Károllyal. Rövid tartózkodást tervezett, mert Törökországba készült utazni. Egy estélyen azonban megpillantotta gróf Zichy Antóniát, Zichy gróf egyik leányát. Nyolc nap múlva megkérte a kezét, egy év múlva pedig már feleségül is vette az akkor tizennyolc éves grófnőt.


Hernády Zsolt
Hernády Zsolt történész

„Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag” - Karácsony 170 évvel ezelőtt

A karácsonyi betlehemi csillaghoz hasonlóan Petőfi Sándor 1848 telén írt verseiben is megjelenik egy útmutató csillag, amely a szabadság felé vezet.

Ennek fényének „vérpiros sugára” azonban nem az ünnephez illő nyugodt, békés napokat hozott az ország lakosságának 170 évvel ezelőtt, hanem háborús félelmekkel és reményekkel egyaránt telt időszakot.

„Magyarország ügye 1848 őszutóján gyönge, igen gyönge lábon állt” – írta visszaemlékezéseiben Görgei Artúr tábornok, aki Magyarország északnyugati részén próbált ellenállni a december közepén meginduló osztrák főseregnek. Kossuth Lajos 18-án adott ki rendeletet „a népfelkelés és a szabad mozgó (gerilla) csapatok iránt”, melyek a honvédség támogatására voltak hivatva. 20-án az erdélyi sereg új parancsnoka, Bem József megkezdte előrenyomulását három irányból Kolozsvár felé. Nemcsak az osztrák haderővel, de az ellenséges erdélyi szászokkal és a vérengző román felkelőkkel is meg kellett küzdenie, akiket még az erdélyi császári csapatok parancsnoka is rögtönítélő bíróság elé akart állítani kegyetlenkedéseik miatt.