Így aztán a mi családi együttléteink jóval hektikusabban alakulnak, esti előadásokkal, ilyen-olyan váratlan eseményekkel, utazásokkal tarkítva az életünket. De lássunk egy átlagos hétköznapot. 

Mióta magam is dolgozom és agglomerációs falusi otthonunkból nap mint nap vonattal ostromlom a fővárost, Ő a reggeli fuvaros: viszi a nagyokat a szomszéd kisvárosba, suliba, majd a kicsit az oviba. Jó, hogy nem a szomszédba kell menniük, mert ez a tizenöt-húsz perces közös utazás alapozza meg a nap jó hangulatát és az apa-gyerek információcserét. Apa ilyenkor a volán mellett kikérdezi a feladott verset, meghallgatja a kócos álmokat és a kocsiból aprót guberál össze, hogy a sulisok egy kis potya édességet vehessenek a büfében a tízórai mellé és közben felzárkózik az aktuális ügyeket illetően, majd rituális „kézfogantyúval” búcsúznak el egymástól.

Míg mi A-ból B-be, reggeli kakaótól és a tízórai elkészítésétől a jó éjt pusziig és az ágyba kerülésig igyekszünk valahogy (általában fáradtan) elevickélni úgy, hogy közben legyen másnapra tiszta ruha és senki ne felejtse el megmosni a fogát vagy megtanulni a feladott verset, addig a gyerekek egyre csak a „tájban” gyönyörködnének és élveznék a robogás pillanatait: játékkal, rajzzal, egymás féktelen kergetésével, fantáziájuk elengedésével múlatnák az időt.