Évek óta dolgozunk együtt Gróh Ilonával, a Ringató foglalkozások megálmodójával, azon, hogy a kisgyermekes családok számára ismertté tegyük azt a zenei nevelési programot, mely azon túl, hogy fejleszti a kicsiket, az összetartozás élményével is megajándékoz. Legyen szó édesanyákról, nagymamákról, édesapákról, vagy éppen kisgyermeknevelőkről számukra is élményt ad a Ringató program. Hiszünk abban, hogy a zene, a népzene szeretete és megismertetése, a közös játék és éneklés, az együtt töltött minőségi idő a legtöbb, amit gyermekeinkért tehetünk.
Zenei nevelés a bölcsődében képzés
A Zenei nevelés a bölcsődében elnevezésű tanfolyam már több városban lezajlott az elmúlt időszakban, így sok szerencsés kisgyermek nevelő sajátíthatott el hasznos zenei tudást a Ringató alapítójának jóvoltából. Ebben az évben, a FICSAK támogatásával, több budapesti bölcsődei dolgozó részére elérhetővé vált a képzés.
Elsőként négy kerület csatlakozott az egyedülálló lehetőséghez, Újbuda, Józsefváros, Csepel és a Belváros, az első képzésnek Újbuda ad otthont most augusztus során, melyhez a 11. és a 8. kerületi bölcsődék dolgozói csatlakoztak első ízben.
Az egyik legnagyobb magyar költő lett és maradt, akit sem idő, sem politika nem tudott kikezdeni. Aki lángoszlopként vezette a népét a Kánaán felé, a szabadságba. Ezért küzdött tollal és fegyverrel. Sorsszerű, olyan petőfisen rejtélyes szültése és halála is. 170 éve keresik Segesvártól Barguzinig, de nem találják. Váteszként előre megjósolta: „Nem jő megnézni senki síromat.”
Kár is keresni, hiszen itt van velünk, családunk hétköznapjaiban. Nap, mint nap idézzük. Hiszen feleségemnek idézem szerelmes sorait, komolyan, kedvesen vagy humorosan („Szeretlek, kedvesem…”, „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt …”). Gyermekeinket vele dorgáljuk („Ne bolondozz Jancsi helyett: Marcsi/Bori/Rozi/Idus/Kati, a tréfát nem értem, míg jól megy dolgod, fel ne gerjeszd mérgem!”), esténként tőle mesélünk (Laci helyett ismét gyermekünk nevével, szóval „Laci te, hallod-e?”). Őt hívjuk segítségül, ha gyermekeinknek magyarságunkról vagy hazánkról szeretnénk megfogalmazni a megfogalmazhatatlant. És persze újra és újra elolvassuk a János vitézt. És mindig találunk benne valami újat, valami szépet és hasznosat. Nemcsak ünnepélyeset, hanem hétköznapra valót is.
Ennek fényének „vérpiros sugára” azonban nem az ünnephez illő nyugodt, békés napokat hozott az ország lakosságának 170 évvel ezelőtt, hanem háborús félelmekkel és reményekkel egyaránt telt időszakot.
„Magyarország ügye 1848 őszutóján gyönge, igen gyönge lábon állt” – írta visszaemlékezéseiben Görgei Artúr tábornok, aki Magyarország északnyugati részén próbált ellenállni a december közepén meginduló osztrák főseregnek. Kossuth Lajos 18-án adott ki rendeletet „a népfelkelés és a szabad mozgó (gerilla) csapatok iránt”, melyek a honvédség támogatására voltak hivatva. 20-án az erdélyi sereg új parancsnoka, Bem József megkezdte előrenyomulását három irányból Kolozsvár felé. Nemcsak az osztrák haderővel, de az ellenséges erdélyi szászokkal és a vérengző román felkelőkkel is meg kellett küzdenie, akiket még az erdélyi császári csapatok parancsnoka is rögtönítélő bíróság elé akart állítani kegyetlenkedéseik miatt.