Egyre több gyermek és felnőtt áll a rajtvonalhoz a hagyományos Tavaszköszöntő családi futóversenyen Gazdagréten, melyet nagy lelkesedéssel szervezünk minden évben. Az idei év minden szempontból különleges. A versenyre ugyanis több mint 300 résztvevő regisztrált már az eseményt megelőzően és a helyszínen is sokan csatlakoztak. Ilyenkor érzem, hogy megéri a sok munka, szervezés és ötlet, hisz több száz édesanya, édesapa, gyermek gazdagodik egy ilyen felejthetetlen élménnyel.

Te mikor és hol futottad az első km-edet, emlékszel még rá?

Igazából, ha az első kilométerről beszélünk, arra nem emlékszem kristálytisztán, hisz mióta az eszemet tudom, világéletemben sportoltam valamit. Nem volt nehéz, hisz általános iskolai éveimet egy sportosztályba kezdtem. A futó edzések szerves részei voltak a felkészülésben, legyen az talaj/szertorna vagy éppen a labdajátékok. Ezért is nem emlékszem pontosan, hogy mikor futottam életem első ezer méterét.

Nincs nap futás, szaladás, rohanás - ami egyébként is állandó jelzője és jellemzője a napjainknak -  edzés, torna, balett, rocky, tánc, ping-pong vagy síelés nélkül.

Akinek a gyermekei  sportolnak, tudhatja, szívvel és lélekkel ott kell lenni mindig mögöttük ilyenkor is. Ott kell lenni az edzéseken, a fellépéseken, a bemutatókon, a versenyeken, a nehéz napokon. Ott kell lenni, a nemakarokedzésremenni szakaszokon, a sohatöbbénemmegyek időszakokon, a lázadásokkor, az újrakezdéseken, az izzasztó, meleg napokon, esőben és szélben, vagy a fagyos hajnalokon és az átvirrasztott verseny előtti éjszakákon. Ott kell lenni a rándulások, a sérülések, az esések, a vesztes meccsek, a rossz lesiklások, az elrontott táncmozdulatok, a kihagyott gólok, a szomorúság idején is.

Támogatni kell, vigaszt nyújtani, könnyeket letörölni, tanácsot adni, sebeket bekötözni, horzsolásokat simogatni. Barátnak, edzőnek, tanárnak, pszichológusnak és persze egyszerre édesanyának is lenni. Biztatni és erőt adni.

És igen, ott kell lenni mellettük a sikerek idején is.