Egészséges tízórait otthon csomagolni a gyereknek munka, de nem lehetetlen kihívás

Sok gyerek fanyalog a menzára, nem feltétlenül azért, mert a menzán elérhető ebéd nem finom - csak más. Eltér az otthon megszokott ízektől, vagy a gyerek egyszerűen nem szeret nagy tömegben étkezni.


Bármi is az oka annak, hogy a gyerek nem akarja az iskolában elérhető ennivalót elfogyasztani, a szülő az okok felderítése mellett vagy azon felülkerekedve csak azt szeretné, hogy a gyerek egyen. Mégpedig a lehetőségek szerint egészséges falatokat vegyen magához, mert a szülő akkor nyugodt, ha tudja, hogy a gyerek nem nyeli az éhkoppot egész nap, de nem is a kisboltban vásárolt kakaós csigával szelídíti az éhséget.

Mi a megoldás?

Bármennyire is sok munkával és tervezéssel és előrelátással jár ez a kihívás: a szülőnek (később a nagyobb gyereknek) csomagolnia kell tízórait, ebédet, uzsonnát. Mégpedig egészséges dolgokat, hogy a gyerek a lehető legegészségesebben fejlődjön, de azért legyen finom, a gyerek számára vonzó is az, amit a szülők csomagolnak számára.

Azért is jár azonban sok munkával a csomagolás és az előkészítés, mert meglehetősen rövid idő áll a gyerekek rendelkezésére a szünetekben a táplálkozásra, és a tízórai szünet kicsit hosszabb periódusa se engedi azt, (a körülmények se alkalmasak arra) hogy a gyerek az iskolában szeljen, aprózzon, kenjen. Mindent otthon kell úgy előkészíteni, hogy a gyerek problémamentesen tudjon falatozni, nagyobb maszatolás nélkül.

De mi is kerüljön a tízórais dobozba (ami persze ebéd is lehet)

Némi fifikával még a kakaóscsiga is beleférhet a menübe - ha teljes kiőrlésű lisztből sütjük azt otthon, és csökkentjük felhasznált cukor mennyiségét. Annak érdekében pedig, hogy ne legyen fülig csokis-kakaós a gyerek, süssünk mini csigákat, amiket egy-két harapással el tud tüntetni.

A spéci kakaóscsigán túl azonban nagyon sok minden belefér az egészséges vonalba, a teljesség igénye nélkül most adunk néhány ötletet és meghatározzuk a fő vonalakat ebben a kérdésben.

Mi az ami igazán megfelelő?

Az, ami nem cukros, nem szénsavas-cukros, és nincs tele egészségtelen zsírokkal, színezékkel, ízfokozóval és sóval. Olyan, ami változatos és minden szükséges tápanyagot tartalmaz: fehérjét, egészséges zsírokat, egészséges, lassan felszívódó szénhidrátot, vitaminokat.

Szükséges tehát húsféle, tojás, túró, joghurt, gabona, zöldség, gyümölcs. Ha lehet mindennap másféle kombóban, hogy a gyerek ne unja meg.

Konkrétan kerülhet a dobozba: felvágottas szendvics, ami például sovány csirkemell sonkából, teljes kiörlésű zsemléből készült és RENGETEG friss zöldség kerül a hús mellé, esetleg egy kis sovány sajt is. A dobozba kerülhet pár szem mandula és félbevágott vagy negyedelt alma, hogy a rövidebb szünetekben legyen módja gyorsan bekapni egy kis gyümölcsöt.

De kerülhet a dobozba hideg zabkása - kifejezetten olyan, ami otthon készült és amit a szülő gyümölccsel és fahéjjal, kakaóporral ízesít és nem cukrozza túl. Egy tízóraira tökéletes választás a zabpehely nagyon sok gyümölccsel - cukor nélkül!

Ha viszont a tízórai zabkása volt, akkor az ebédnél érdemes a fehérje irányába elmenni: sajt és grillezett csirkemell kockák, teljes kiőrlésű kenyérke vagy zsemle, valamint friss (darabokra szelt) paradicsom, paprika lehet az, ami délben elveri a gyerek éhét.  Esetleg csirkehúsos tortilla, amibe nem feltétlenül kerül szósz, ahelyett még több zöldség gondoskodik arról, hogy jól csússzon a falat.

Ha a gyerek imádja a hamburgert, azt is elkészítheti a szülő, persze a megszelídített változatot:teljes kiőrlésű buciba rakhatunk sovány marhahúsból készült hamburgerpogácsát és nagyon-nagyon sok zöldséget.

Az iskolabüfék kínálatát is érdemes azonban felmérni, mert ezen a területen nagyon sok erőfeszítést tett a Kormány, hogy az iskolai büfék egészséges táplálkozást biztosítsanak a gyerekeknek.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján található tájékoztatás szerint tudjuk, hogy: „A gyermekek egészégének védelme érdekében a jogszabályváltozás szerint tovább korlátozódott az előre csomagolt, hozzáadott cukrot vagy édesítőszert tartalmazó termékek, valamint a magas só, és telített zsírsav tartalmú élelmiszerek iskolában történő árusítása, így 2022. szeptember 1-jét követően a köznevelési intézményekben (iskolabüfékben, áruautomatákban, stb.) nem árusíthatók többek között az alábbi főbb termékcsoportok:

  • hozzáadott cukrot vagy édesítőszert tartalmazó üdítő,

kivéve a legalább 50% gyümölcs, illetve zöldséghányadot tartalmazó nektárok, gyümölcslevek és zöldséglevek, valamint legalább 50%-ban tejalapanyag felhasználásával készült termékek

  • hozzáadott cukrot vagy édesítőszert tartalmazó szörpök,

kivéve a Magyar Élelmiszerkönyv szerinti kivonatalapú szörpök, valamint a legalább 50% gyümölcs, illetve zöldséghányadot tartalmazó szörpök

  • energiaitalok
  • hozzáadott cukrot vagy édesítőszert tartalmazó előre csomagolt készítmények (pl. kekszek, ostyák, cukorkák, tészták, stb.)
  • alacsony rost tartalmú (8 gramm rost /100 gramm alatti) olajos magvat tartalmazó csemegék (pl. müzlik)
  • alacsony csokoládé- és kakaó tartalmú csomagolt élelmiszerek a Korm. rendelet szerinti cukortartalom függvényében
  • magas só (1 gramm só/100 gramm feletti) vagy magas telített zsírsav (2 gramm telített zsírsav/100 gramm feletti) tartalmú ropogtatni valók (pl. snackek, chipsek stb.) a Korm. rendelet szerinti kivételekkel.”

A FICSAK is nagy küzdelmet folytatott az iskolabüfék egészséges kínálatának kialakítása érdekében, hiszen szülőként, de a közösségért dolgozó emberként se mindegy, hogyan táplálkozik a jövő generációja.

Az „Egészséges iskolabüfé” kampányunk, amely a 2017-es kezdeményezés folytatása volt, az egészséges életmód fontosságára kívánta felhívni a figyelmet a kisgyermekek és szüleik edukálásán keresztül.

Társszervezetünk, a Mindennapok Női Szemmel Egyesület jelenleg zajló pályázata, az "Egészségügyi prevenció a családokért"- néven található meg az egyesület FB oldalán. Ez a pályázat mindazoknak szól, akiknek fontos, hogy a család minél egészségesebben éljen és ezért nem riad meg egy kis rafinériától sem. A pályázat célja, hogy a közkinccsé tett kreatív ötleteket, bevált trükkökket mindenki - aki lelkesen, felelősségel telten tesz azért, hogy családja minden területen egészségesen élhessen - kipróbálhassa.

Hisszük, hogy az egészséges táplálkozás egészen kicsi korban kezdődik, ahogy abban is, hogy az egészséges életmód, mint ÉRTÉK átadása - a szülők feladata, és mindaz, amit gyermekkorban látnak, tapasztalnak a gyerekek, hatással lesz egész felnőtt életükre is. Az egészségtudatos életmód kialakítása, az egészség megőrzése fontos feladat a családban- és ez bizony akár a gyereknek csomagolt tízórainál is tetten érhető.