Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Európai autómentes nap - amikor kiszállunk az autóból, egy másfajta életmódot, másfajta kényelmet választunk

Minden év szeptember 22-én kerül megrendezésre az Európai autómentes nap. A túlzott autóhasználatra figyelmeztető napot 1988-ban tartották először, mellyel az illetékesek arra szeretnék ösztönözni az embereket, hogy gondolkodjanak el az autó mellett – akár azt helyettesítő - más közlekedési lehetőségekről. Válasszanak olyan alternatívákat, amelyek kevésbé terhelik meg a környezetet.


Nagyon sok világnapot ünneplünk a Földön, de ha van környezetvédelemmel kapcsolatos értékes nap, akkor az autómentes nap kiemelt szerepet kap az én értékrendemben is.

Röviden és nagyon hétköznapi módon azt is írhatnám, hogy utálom az autót, de ez nem fejezné ki eléggé árnyaltan, mi a valódi probléma azzal, hogy irreális számú, hagyományos üzemanyaggal működő autó közlekedik az utakon és pöfögi tele káros gázokkal a levegőt.

Ötgyermekes édesanyaként és a Ficsak, valamint a Zöld Követ Egyesület alapítójaként szívügyem az egészséges környezet fenntartása. Ebbe pedig lakóhelyünk egészséges levegőjének a megtartása is beletartozik, annál is inkább, mert városban élünk a családommal. Mi is érintettek vagyunk, ha levegőszennyezettségről esik szó. És ahogy látom, élhet bárki zöldövezetben, olyan területen, ahol feltételezhetően kevesebb jármű közlekedik, mint a belvárosban – a túlzott számú autójelenlét ma már nem csak a városokban és nem csak a belső kerületekben jelent elviselhetetlen problémát. A zöldövezet ma már nem feltétlenül garancia az üde, tiszta levegőre, ahogy a vidéki élet sem.

Túl sok az autó, és ezt a problémát ma már nem lehet szőnyeg alá seperni, ahogy nem mutogathatunk másokra se, mert ez közös megoldást, közös lemondást igényel.

Én tehát, a magam részéről kerülöm az autózást. Körülbelül egy éve, pályázati úton sikerült vásárolnuk egy kis elektromos autót. Ha nagyon muszáj, akkor azzal indulok útnak és intézem a dolgokat. Bevallom jó érzés a tudat, hogy nem pöfögi tele az autónk káros anyagokkal a levegőt, de ezzel a lehetőséggel is csínján bánok.

Mert tisztában vagyok azzal is, hogy nem csak a közlekedés, hanem maga az autógyártás folyamata is óriási terhet ró a Földre, ahogy a közlekedésből kivont, tönkrement autók bontása, az autókból kiszerelt alkatrészek elhelyezése, tárolása, újrahasznosítása is hatalmas kihívás a környezetvédelem számára.

Éppen ezért, egyre ritkábban választom az autózást, és ahova csak lehet kerékpárral vagy gyalog megyek. Amióta van okosórám, sportot is űzök abból, hogy (szinte) mindenhová gyalog menjek.

Szerencsére a gyerekek iskolái is gyalogos távolságra találhatóak, egyedül a legkisebb lányom iskolája esik ki ebből a megközelítésből. Ám nála is hoztunk egy kompromisszumos megoldást. A táv felét autóval tesszük meg, de aztán leparkolunk és sétálunk egy hatalmasat. Így kisebb a környezetet ért szennyezés, mellette végig beszélgetjük a kislányommal a sétát és közben mozgunk is egy jót. Testünknek, lelkünknek jót tesz az a negyedóra, amit együtt – fizikailag és mentálisan is egy lelassult állapotban teszünk meg.

A kép illusztráció - pixabay.com

Mert a gyaloglás jól jön, ha környezetvédelemről van szó, de tapasztalatból tudom, hogy számos egyéb áldásos hatása van egészségünk vonatkozásában, valamint elősegíti a gyermekeinkkel való kapcsolódást, a kölcsönös figyelmet is. Mert a kislányommal az az idő, a reggeli gyaloglás, az a MI IDŐNK, amit örömmel biztosítok magunknak. Ugyanerre törekszem a többi gyermekemmel is. Tudom mennyire fontos az együtt töltött idő, és erre a séta sokszor nagyon is jó alkalmat teremt.

Amikor arról beszélünk, amikor arra hívjuk fel a figyelmet, hogy aki csak teheti parkolja le az autóját, szálljon ki belőle, váltson más járműre, akkor egyben egy másféle életmódot is felkínálunk.

Egy olyan életmódot, ami jóval lassúbb lehet a megszokottnál, másként kell tervezni az idővel, az időjárással is, másként kell öltözködni, gondolni kell arra, hogy esetleg cipekedni is kell. Ám mellette lelassul az idő, kéz közelbe kerülnek élmények, nem suhanunk el a világ színes és izgalmas jelenségei mellett. Még előfordulhat, hogy a kezünkbe csusszan séta közben a gyerekek keze, még együtt lehet felfedezni velük a kisebb-nagyobb csodákat.

Amikor kiszállunk az autóból, ezzel együtt elengedjük a mindennap ránk ömlő stressz egy jókora részét is. Mert ezzel a döntéssel kiszállunk a dugóból is, az idegeskedésből, a tülekedésből, az elkerülhetetlen attrocitásokból.

Másfajta kényelemre váltunk, ami emberközelibb, élhetőbb világot hoz vissza, még akkor is, ha az kihívásokkal jár.

A magam részéről én a gyaloglást választom, illetve a kerékpározást, amely nagyobb távolságok megtételét is lehetővé teszi, és persze a kerékpárral már a bevásárlás is komfortosabb.

De az autózásnál a tömegközlekedés is környezetkímélőbb alternatíva, hiszen egy energiával, egy „füsttel” lehet nagyon sok ember A-ból- B-be jutását megoldani. És természetesen városon belül is lehet olyan távolság, aminél nem reális választás a gyaloglás, olyankor megfelelő választás a busz, a metró, a villamos, vagy a közeli településekről a vonat mindenképp megkönnyíti az ingázást. Egyben tehermentesíti az utakat is.

Éppen ezért az idei „Autómentes nap” alkalmából 2022. szeptember 22-én nulla órától aznap éjfélig korlátlan számban utazhatnak az utasok vasúton 2. kocsiosztályon bármilyen viszonylatban és a TramTrain járatokon is bármilyen, a MÁV-START,  a GYSEV, a Volánbusz és MÁV-HÉV járatára aznap érvényes menetjeggyel és bérlettel, ideértve a TramTrain-re érvényes zónás menetjegyeket is. Ezekkel a vasúti jegyekkel, bérletekkel a MÁV-HÉV Budapesten kívüli vonalszakaszaira, a GYSEV és a Volánbusz járatai is korlátlan számban vehetők igénybe.”

Ez egy olyan lehetőség, amelyet valóban érdemes igénybe venni, belekóstolni ebbe az utazási formába is.

Aki azonban a gyalogos közlekedést választja, a lehető legzöldebb alternatívát választja, és azok is gyengéd módon közelednek a környezethez, akik kerékpárral oldják meg a közlekedést.

Néhány évvel ezelőtt az európai autómentes nap alkalmából a kismotorosok, rolleresek, kerékpárosok, és gördeszkások találkozóját rendeztük meg, amely nagy tetszést aratott.

Idén is szeretnénk az autómentes nap sikeréhez hozzájárulni, ezért szeptember 22-én, csütörtökön az autómentes napon (reggel 7.30-8.30 között)  egy kis egészséges nasira vendégül látjuk mindazokat aki rollerrel, kerékpárral vagy gyalog érkeznek a suliba. 

A helyszín: Szent II. János Pál Iskolaközpont, 1116 Budapest, mezőkövesd út 10.