Ezek a legfontosabb a fiatalokat segítő állami támogatások
Egy korábbi bejegyzésemben összegyűjtöttem, milyen támogatást vehetnek igénybe a tanévkezdéshez kapcsolódóan a családok. Az a bejegyzés adta az ötletet a mostani írásomhoz - mi lenne, ha összegyűjteném, mik azok a legfontosabb támogatások, amiket a mai fiatalok igénybe vehetnek. Ha jobban szétnézünk, azt látjuk, hogy középiskolás kortól egészen a harmincas éveink közepéig számos olyan támogatás igényelhető, ami nagy segítség lehet a fiatalok számára, éppen ezért a bejegyzésben a kifejezetten a fiatalabb generációkat megcélzó állami támogatásokról olvashatsz.
Nyelvvizsga-díj visszatérítés 35 éves kor alatt
Kétség sem fér hozzá, hogy napjainkban idegennyelv-tudás nélkül nehéz boldogulni. A nyelvtudást igazoló hivatalos nyelvvizsga bizonyítvány hiánya pedig akár hátrányosan is érintheti a fiatalokat, hiszen a felsőoktatási felvételi eljárás során pluszpontot jelent, a diploma teljesítéséhez pedig alapfeltétel egy államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvány megléte.
Ezek a vizsgák azonban elég költségesek - vizsga szinttől és nyelvvizsga központtól függően ez az összeg 20-40 ezer forintra is rúghat egy komplex nyelvvizsga esetében. Ez bármennyire is nem tűnik nagy összegnek, terhet jelenthet sok család és fiatal számára. Ennek megoldására 2018. január 1-től a 35. életévüket még be nem töltött fiatalok első, sikeres nyelvvizsgájának a díját az állam átvállalja. A támogatható nyelvvizsgák az általános vagy szakmai közép-és felsőfokú komplex, vagy részvizsgák is lehetnek akár.
A visszatérítés összege a 2020-ban befizetett vizsgák esetében maximum 40 250 forint lehet. A nyelvvizsgát igazoló bizonyítvány kiállításának napjától számított 1 éven belül igényelhető a támogatás. A visszatérítés részleteiről és az igénylés menetéről a Magyar Államkincstár honlapján lehet tájékozódni.
Támogatás az első KRESZ vizsgához
A jogosítvány finanszírozása sok fiatalra ró anyagi terhet. Könnyű belátni, hogy egy középiskolás vagy egyetemista még nem feltétlenül tudja ezeket a költségeket előteremteni. A fiatalok támogatása érdekében a Magyar Kormány azt a döntést hozta, hogy 25 000 forint értékhatárig a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges KRESZ vizsga és a hozzá kapcsolódó e-learning vagy tantermi tanfolyam díját részben vagy egészben megtéríti.
A támogatást azok a magyar állampolgárok vehetik igénybe, akik 2018. július 1-jét követően tettek sikeres közlekedési alapvizsga napján még nem töltötték be a 20. életévüket. A visszaigénylés a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító igazgatóságán keresztül igényelhető egy formanyomtatvány kitöltésével.
Diákhitellel a továbbtanulásért
Akár államilag támogatott képzésen, akár önköltséges szakokon tanulnak a felsőoktatásban a fiatalok, komoly kiadásokkal kell szembenézniük. A szerencsésebbek számíthatnak a családjuk anyagi támogatására, ugyanakkor sokan nem rendelkeznek ilyen védőhálóval, így kénytelenek lemondani álmaikról, vagy a tanulás mellett munkát vállalni, hogy fenntarthassák magukat.
Ezeknek a fiataloknak kínál mentőövet a kedvező kamatozású Diákhitel. A Diákhitel1 olyan szabad felhasználású hitel, amit finanszírozási formától függetlenül bármelyik 45 év alatti felsőoktatásban tanuló igényelhet havi maximum 150 000 forint összeghatárig. Ez az összeg bármire fordítható - legyenek azok lakhatási költségek, tananyagok, eszközök (mint például egy új laptop) vagy akár a mindennapi megélhetési költségek.
A Diákhitel2 pedig azoknak nyújt segítséget, akik költségtérítéses formában tanulnak a felsőoktatásban. Ennek mértékét a tandíj határozza meg, a képzés költségét a Diákhitel Központ közvetlenül az intézmény számára utalja el.
A hitel kamatozása folyamatosan változik, 2020-ban A Diákhitel1 esetében 1,99% az érvényes kamatláb. A Diákhitel részletes információiért, a kedvező visszafizetési feltételeinek megismeréséért érdemes felkeresni a Diákhitel Központ honlapját, ahol az érdeklődők minden egyes felmerülő kérdésükre választ kaphatnak.
Ifjúsági Garancia Rendszer a fiatalkori munkanélküliség felszámolásáért
A munkanélküliség problémája a fiatalok életét is megnehezíti. Az Ifjúsági Garancia Rendszer azért jött létre, hogy azon 15-24 év közötti fiatalok számára nyújtson érdemi segítséget, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak. A program keretében a foglalkoztatási szolgálatnak (korábbi nevén munkaügyi központnak) meghatározott időn belül valamilyen lehetőséget kell felajánlani az elhelyezkedésre vagy a tanulásra.
A Rendszerben dolgozó ifjúsági tanácsadók a jelentkező fiatalok számára személyre szabott megoldást kínálnak, hogy közösen a legmegfelelőbb lehetőséget találják meg, ami lehet a tanulás, vagy akár munka. A fiatalok országosan egységesen a lakó- vagy tartózkodási helyükhöz tartozó járási hivatalok foglalkoztatási osztályain tudnak belépni az Ifjúsági Garancia Rendszerbe.
Külföldi nyelvtanulási program középiskolásoknak
A Kormány az elmúlt évben gyakorlati intézkedéseket tett a fiatalok nyelvtanulásának elősegítésében (lásd a fent is említett nyelvvizsga-díj visszatérítés), amelynek részeként létrehozta a Külföldi Nyelvtanulási Programot.
Az eredeti tervek szerint a 2019-2020-as tanévtől a 9. és 11. osztályos nappali tagozatos gimnáziumi és szakgimnáziumi képzésben tanulók kéthetes egyéni vagy csoportos nyelvoktatásban vehettek volna részt - azonban a programot halasztani kellett a jelenlegi koronavírus járvány miatt, ami ellehetetlenítette, hogy a fiatalok a program keretében külföldi intézményekben tanulhassanak.
Jó hír, hogy a programot nem törölték, csak elhalasztották. Várhatóan 2021-ben indulhatnak neki ennek a kalandnak akár egyénileg, akár csoportosan a diákok. A tanulási lehetőség mellett a gyerekek kipróbálhatják magukat idegen környezetben, megtapasztalhatják, hogyan állják meg a helyüket a családjuktól távol, és új barátokra tehetnek szert. Ráadásul a tanulók a támogatást még a tervezett kiutazás előtt megkapják, így önerő vagy előfinanszírozás nem szükséges.
Érdemes nyomon követni a program honlapját, ahol rendszeresen tájékoztatják az érdeklődőket a fejleményekről. Innen lehet majd informálódni a program újraindulásáról.
Diplomás GYED a fiatal szülők támogatásáért
Végezetül pedig egy “kakukktojásról” olvashatsz, hiszen ez egy olyan támogatás, ami szülőknek segít, ugyanakkor kifejezetten a fiatal családok megsegítésére jött létre.
A diplomás GYED-re (vagyis gyermekgondozási díjra) olyan nők jogosultak, akik az általános szabályok szerint gyermekgondozási díjra nem jogosultak (mert például a baba születését megelőző 2 éven belül nem rendelkeznek legalább 365 napi előzetes biztosítási idővel), ugyanakkor a gyermek születését megelőző két éven belül államilag elismert felsőoktatási intézményben teljes idejű képzésben legalább két félév aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
A diplomás GYED-re bizonyos esetekben az apukák is jogosultak. Az igénylés előtt érdemes a pontos feltételekről megfelelően tájékozódni a Kormányablakok honlapján.
Ez a hat különböző, kifejezetten fiatalokat megcélzó támogatás azért jött létre, hogy segítse a fiatalokat életük korai szakaszában. Érdemes nyitott szemmel járni, milyen támogatási programok elérhetőek számunkra, hogy tudjunk élni a kínálkozó lehetőséggel!