Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Ezen a héten ünnepeljük a Dunát – ami nem csak hűs pihenőhelyet ad, de édes vizét isszuk emberemlékezet óta

Címkék:

Amikor a hazánkra gondolunk, vagy szeretnénk egy külföldinek bemutatni hazánkat, egészen biztosan szóba kerül a Duna, ami a Volga után Európa leghosszabb folyója. Nem véletlenül neveztek ki egy napot a Duna napjának, hiszen jelentősége Európa szerte elismert.


A Nemzetközi Duna Napot 2004 óta ünneplik a Duna menti országok, hazánk is. Június 29-ét a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság kezdeményezésére nevezték ki a Duna napjává azzal a céllal, hogy a Duna menti országok, és az azokban élő lakosok minden évben emlékezzenek meg a folyó természeti értékeiről.

A Duna mentén élni és a Duna vizét inni akkor is otthonos érzés, ha tudjuk, hogy ez a bő vizű, lassan hömpölygő folyó nem hazánkban ered, hanem Németországban. Egészen pontosan a Fekete-erdőben indul útjára két kis patak: a Breg és a Brigach, és azok összefolynak Donaueschingennél, majd dél-keleti irányba hömpölyögve 2850 kilométert tesz meg a Duna, míg a Fekete tengerbe ér. Hazánkat érintő szakasza 417 km – meghatározó az ország vízháztartása területén. Hazánkban nagyon sokan a Duna vizét isszák, a Duna vizét használják fürdésre és mosásra. Nem mindegy se az, hogy milyen tiszta az a víz, ami a háztartásba bekerül, ahogy az is éppolyan fontos, hogy vajon mennyire lehet megóvni a Duna vizét még akkor is, ha óhatatlanul szennyeződik valamennyire a használat során.

Nagycsaládos édesanyaként, valamint a Zöld Követ Egyesület alapítójaként különösen fontosnak érzem, hogy óvatosan és nagy tisztelettel bánjak azzal a vízzel, amit a természettől kapunk, ami úgy áll rendelkezésünkre, hogy azért (ma még) nem kell tennünk semmit. Célom, hogy a lehető legkevesebb ártalmas anyag kerüljön a saját háztartásunkból a folyóvízbe. Mert bizony nagyon sok minden bekerülhet: mosószer, öblítő, mosogatószer, erős maró lúg és savak, ha nem figyelnénk, akár gyógyszerek is.

Nagyon fontos, hogy úgy szervezzük a háztartást és olyan szokásokat vegyünk fel a háztartás vezetése során, amely segít megkímélni élő vizeinket, így a Dunát is az emberi élet által termelt káros, szennyező anyagoktól.

Reneszánszukat élik az elődeink által használt, kipróbált, a természetre szinte teljesen ártalmatlan, vagy jóval enyhébb beavatkozásokat jelentő, takarító alapanyagok – mint az ecet, a só, a szódabikarbóna, vagy a mosószappan. Sokan keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel izgalmasabbá, szerethetőbbé tehetőek ezek az alapanyagok, mert a jelenleg óriási mennységben használt vegyszerek, ha látszólag hatékonyabbak is a felsorolt természetes és a természettel óvatosan bánó takarítószereknél- semmivel sem „dolgoznak jobban. Ám csillogó, színes csomagolásuk miatt a mai napig eladják magukat.

A családban és a környezetemben azonban egyre többen vannak olyanok is, akik átlátnak a színes csomagoláson, és nem probléma a jó bevált ecet után nyúlni, ha ablakpucolásra kerül a sor, és az se jelent gondot, ha öblítő helyett szintén az ecet kerül kézbe, majd a mosógépbe. Az ecet ugyanis egy igazán sokoldalú anyag: egyszerre lágyítja a textíliát, miközben ki is fertőtleníti azokat, nem mellesleg pedig megóvja az anyagok eredeti színét is. A mosógép pedig néhány kör ecetes mosás után ragyogóan csillogóvá válik – mert remek hatásai közé tartozik az is, hogy megelőzi a vízkőlerakódást.

Természetesen sorolhatnánk sokáig, milyen apró praktikák segíthetnek megóvni a Dunát és a többi élővizet környezetünkben, de az a jó, ha mindenki maga próbálja ki és alkalmazza rendszeresen azokat, amelyek a család életébe beleférnek.

Mert van, aki eleinte csak a mosószert cseréli le, más a lakás takarítása során használt vegyszereket sorra, de azért ragaszkodik az öblítő illatához. Megint más meg már a mosogatószert is otthon gyártja, és nem szempont számára a vad habzás, mert megtapasztalta már, hogy a forró víz – szódabikarbóna – csodákra képes.

És csodákra vagyunk képesek mi emberek is, ha megértjük és valóban fontossá válik a természet értékeinek megóvása, ha nem csak üres szavak vagy ígéretek, hanem mindennapi apró cselekedetek mentén teszünk azért, hogy a Duna édes vize éltető eleme legyen az utánunk következő generációknak is. Mert mi is ajándékba kaptuk, még tisztán, iható vízzel – így is kell tovább eresztenünk, hadd hömpölyögjön még száz meg száz generáción át.