Felfokozott vagy túlpörgött várakozás? Nem mindegy!
Tudatos ünnep-váróként és mérsékletet kereső ajándékozóként is beleeshetünk abba a csapdába, hogy karácsony előtt egy bevásárlóközpontba tévedve (akkor is, ha csak a szokásos élelmiszerkészlet heti összerántására indulunk), hirtelen impulzusok alapján, szeretteink elhanyagolásából fakadó lelkiismeretfurdalásunk miatt bedobálunk még a kocsinkba néhány játékot, ruhaneműt vagy elektronikai cikket – nehogy csalódott legyen a karácsonyfa mellett az a családtag, akire mostanság, az adventi időszak túlpörgetett napjaiban olyan kevés időnk maradt!
Pedig tudjuk jól, nem ezek alapján kellene mérlegre helyeznünk szeretetünket, hanem a készület és az ünnep óráinak nyugodtabb, vidámabb megélésének minőségére illene figyelnünk, arra, hogy miképp tudjuk együtt, egymásra figyelve, nyugalomban átélni egyik legbensőségesebb családi együttlétünket.
Jó, jó, de mit csináljunk, mikor az év végi leállások előtti munkahelyi turbulencia, a céges karácsonyok éjszakába nyúló kimaradásai, az óvodák-iskolák zaklatott előkészületű ünnepségei mellett fel is kell(ene) készülnünk arra, hogy asztalunkat vendégek ülhessék körbe, azon picit különlegesebb menüsort tálaljunk, és még ki is illene csinosítsuk környezetünket, esetleg magunkat is valamelyest – a fodrászok és kozmetikusok is nagyüzemet bonyolítanak ebben a szezonban…
Ebben a helyzetben muszáj tudatosnak és következetesnek lennünk, különben gyorsan kiürül a pénztárcánk (lepereg a kredit a hitelkártyánkon) és ami ennél is fontosabb, nagyobb örömet sem szerzünk családtagjainknak, mert hiába a gyerekeknek megvett, brutális méretű csomagolóanyagba tekert újabb műanyagipari remek, a férjünknek megvásárolt újabb – korántsem biztos, hogy működőképes – kütyü, vagy szüleink pulóver-kollekciójába még egy darab, ha közben nincs időnk velük öt percet nyugodtan elbeszélgetni hazaesve vagy legalább futkosásaink közepette néhány szót váltani velük telefonon.
Nincs igazán bölcs ötletem, mi is ebben a mókuskerékben forgunk, amely az egyre nagyobb akarást egyre szédítőbb forgással hálálja meg. De talán a munkahelyi (idő)terheket prolongálhatnánk ilyenkor az újévre, ahogy a fizetések elszámolását is szokták. Ha a céges munkakultúra venne egy apró fordulatot, és (az egyébként kedélyes) újévi vacsorákkal, bulikkal, teadélutánnal és ilyesmikkel január elején operálna, még vízkeresztig ugyanúgy a karácsonyfa szívmelengető közelségében lazíthatnánk egymással, ám már karácsonyi-szilveszteri élményekkel tele, és a viszontlátás vidámságával, no meg az óhatatlan konzuméria nyomasztásától végre távolabb. És leginkább az advent izgalmas-örömös-intim világának időzavara nélkül.
Mi pedig, akik a tökéletest hajszoljuk, tekintsünk szét a környezetünkben, és lássuk meg, kinek van igazán komoly problémája, valódi gondja körülöttünk, és tegyünk meg a bajban lévőkért minden tőlünk telhetőt, amibe beletartozik az is, hogy imádkozzunk értük - az imában többek között az a csodálatos, hogy az is tud, akinek nincs ereje-ideje-pénze-módja-bátorsága más cselekvésre.
A várakozásunk pedig legyen felfokozott, de ne túlpörgött, mert a kettő közötti különbség épp csak a lényegnek árt…
