Fikció és valóság – Abigél 1945 után
Február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. 1947-ben ezen a napon a szovjet megszállók Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Szovjetunióba hurcolták, és nyolc esztendeig fogva tartották. Elfogatása jelképes eseményé vált, hiszen ezen a napon nemcsak azokra emlékezünk, akiket kivégeztek, hanem mindenkire, aki szenvedett a kommunizmus alatt. Minden magyar családnak van mementója.
Sokszor láttuk már gyermekeimmel Szabó Magda Abigél című regényének filmváltozatát. A négy részes, csodálatos sorozat végén kislányaim örülnek a “heppiendnek”. Feleségemmel nekünk már kurtább a mosolyunk. Ha belegondolunk, mi történhetett volna a szereplőkkel a valós életben 1945 után, megborzongunk. Ha túlélték a háború gyötrelmeit és a nyilas rémuralmat, akkor jött a felszabadulás. De milyen!
A magyar kommunisták, szovjet támogatással, átvették a hatalmat. Vajon hogyan alakulna a regény szereplőinek sorsa?
Először is az épület: a Matulát hamarosan bezárják a kommunisták, miután a vallásszabadságot semmibe vették. Államosítják ezt az iskolát is, s majd megkapja egy kommunista partizán vagy élmunkás nevét. Igazgatóját, Torma Gedeont nyugdíjazzák, majd 1950-ben kitelepítik, mindenét elveszik. A szívós igazgató túléli a hortobágyi kényszermunkatábort, s szegényen, visszavonultan hal meg.
Vitay tábornok túlélte a nyilasok fogságát. Az ilyen hazafias honvédtiszteknek azonban nem volt hosszú jövője. Bár az új hadsereg alkalmazza, tudására egy ideig még szükség van, de a negyvenes évek végén hazaárulás és koholt vádak alapján kivégzik.
Kalmár tanár úr jobboldali gondolkodását természetesen nem tűrik el. Börtönbe kerül, majd a recski késnyszermunkatáborban raboskodik. Szabadulása után nem taníthat, csak segédmunkásként helyezkedhet el, folyomatosan megfigyelik.
Kőnig tanár úr ellenálló múltja miatt viszont tovább oktathat, Zsuzsannától gyermekei születnek. 1956-ban azonban kiáll a forradalom eszméje mellett, ezért utána börtönbe zárják, majd koholt vádak alapján kivégzik.
Kuncz főhadnagy Nyugatra menekül a háború végén, ahol az angol titkosszolgálat felelőtlenül beszervezi. Hazaküldik kémkedni, itt azonban már várja a szovjet titkosszolgálat, aki beszervezi ügynöknak. Volt ludovikás tiszttársairól kell jelenteni évekig, cserébe később az IBUSZ-nál kap munkát.
Horn Micit egy utcai razzia során szovjet katonák elfogják, és málenkij robotra hurcolják a Szovjetunióba, ahol évekig raboskodik. Hazatér, ellenálló múltja miatt megtarthatja lakását.
A matulás lányosztály felét orosz katonák erőszakolják meg a háború végén. A megaláztatásaik a békeidőben is folytatódnak. Vallásos, egyházi iskolai múltjuk miatt nem járhatnak egyetemre. A tehetősebb szülők vagyonát elveszik, cégeiket államosítják.
Vitay Georgina apja halála után megfigyelés alá kerül. Egyetemre nem járhat, asszisztensként helyezkedik el, a munkahelyén is sokszor zaklatják apja miatt. Férjhez megy, gyermekei születnek. A rendszerváltás után katonatiszt édesapját lefasisztázzák, s hosszú időbe telik, míg rehabilitálják és posztumusz előléptetik. Georgina csodálkozva tapasztalja, hogy a volt kommunisták hamar beilleszkednek a demokráciába, ráadásul a gazdasági hatalmukat is megőrzik.
Persze csak játék ez a gondolatmenet a szereplőkkel, de talán mégis felvillantja a kommunizmus igazi arcát. A kommunisták módszerei az emberi aljasság legmélyére nyúltak, nem véletlen a hasonlóság és az összjáték a nácizmussal. Egyik legfontosabb kommunikációs eszközük volt, hogy olyanokkal rágalmazták ellenségeiket, melyeket ők követtek el.
A rendszerváltás után még 10 évre volt szükség, hogy törvény szülessen az áldozatok emlékére. Az első szabadon választott kormány még nem volt elég erős hozzá, a másodikat pedig a volt kommunisták alkották. Így csak 2000-ben, Orbán Viktor első miniszterelnöksége alatt jött létre az emléknap. Hatalmas szükség volt és van rá, sőt egyre növekvő. A fiataloknak és a gyerekeknek már nincs tapasztalata, élménye a kommunizmusról, és sokszor a családi szájhagyomány is elakadt valahol. Pedig a felelősség a jövő szempontjából óriási. Az áldozatok emlékének ápolása, a történetek megismerése, megismertetése és feldolgozása nemcsak állami feladat. Itt is a családokra vár a munka oroszlánrésze!