újságíró
Fogadalmaink hálójában – mennyit ér az újévi „megfogadom”?
Új év, új kezdetek, hívogat mindenkit "Január 1", mert attól a naptól kezdve megváltozik az életünk.
Vagy inkább január 2 lesz a jeles, életünket megváltoztató, mágikus dátum, elseje mégiscsak vasárnap. Ha új az élet, az kezdődjön inkább hét elején, jobban nyomon követhető. Hétvégén különben se kezdünk új, nagy dologba. A változásra meg kell találni a legoptimálisabb napot, ami azért csúszhat kicsit….A majd holnapra, majd a következő hétre.
Vagy jön a nagy lendület mégis és naptár nélkül belevágunk azonnal Szilveszter után, amikor még kicsit kótyagos a fejünk és még nehéz a gyomrunk a túl sok töltött káposztától. Nehéznek érezzük a változás igényét is, de azt is érezzük, tennünk kell, kellene már valamit, mert így nem maradhat.
És akkor belekapunk a változásba. Bár karácsonykor megfogadtuk, hogy jó ideig kerüljük a boltokat, a változás azonban új alapanyagok beszerzését is igényli.
Másként táplálkozunk? Lecseréljük a búzalisztet valamilyen alternatív lisztre, így feltöltjük kölessel a kamrát, zsírmentes hallal meg a fagyasztót, és elrejtjük az összes édességet, ami még az ünnepekről megmaradt.
Recepteket böngészünk, tanulunk lelkesen, és néha sikerül is némely fogás, vagy nem sikerül, nem is ízlenek az új fogások, de kitartunk. Egy ideig.
Mozogni kezdünk végre? Kell egy új tornaszőnyeg, néhány kézisúlyzó, de az se baj, ha beszerzünk egy szobabiciklit, esetleg megvesszük a legmenőbb edzőterembe a havi bérletet. Ahova az első héten naponta megyünk, aztán heti kétszer, aztán meglehet az utolsó hetet ki is hagyjuk, mert fáj minden tagunk az izomláztól.
Az édesség is visszakúszott a konyhaszekrény mélyéről, és hiába fogadtuk meg, hogy az új évben előbb kelünk, minden nap mozgunk és egészségesen táplálkozunk, letesszük a cigit. Azt is, hogy többet foglalkozunk szellemi-lelki egészségünkkel, odafigyelünk egymásra, meg a másikra, az összes emberi kapcsolatunkra, nincs elég erő bennünk az igazi változásra.
De vajon miért alakul ez így éveken át így? Miért tud az egyik ember valóban változni, a másik meg soha, vagy csak ideig-óráig tart ki a lendülete? Mi kell ahhoz, hogy tényleg legyen változás és ne vergődjünk évről évre újévi fogadalmaink hálójában?
Talán az, hogy nem fogadkozni kell, hanem meg kell szülessen belül a változás tényleges igénye.
Talán tényleg eljön az az állapot, amikor már szembe kell nézni azzal, ahogy élünk, ahogy romboljuk egészségünket. Vagy jön egy pillanat, amikor felébredünk és reálisan látunk rá mindennapjainkra, nagyon élesen, kritikusan, de jó energiákkal, változásra készen. És ez összecsenghet egy új év kezdetével, de önmagában egy dátum, egy évforduló kevés muníció a változtatáshoz.
Olykor valaki más helyzete lehet annyira inspiráló, hogy elhisszük, ha annak a másiknak sikerült, akkor ez nekünk is menni fog. De ehhez se kell jeles nap, nem kell megvárnunk a harmicadik, vagy az ötvenedik születésnapunkat, mert a lehetőség a változásra bennünk van. Bennünk van minden egyes nap és közhely, de teljesen igaz, hogy minden nap esély a változásra, nem kell ehhez szilveszteri trombitahang. Nem kell nagyot lapoznunk a naptárban, de érdemes figyelni a környezetünkben élőket, jó példákat keresni, őket nyomon követni, erőt gyűjteni - akár hosszasan- majd tudatos döntést hozni. Nem belekapni, hanem elkezdeni. Nem vágyni a változást, hanem akarni, belső igény alapján erős, tartós elhatározásra jutni. Olyanra, ami nem egy-két hétre szól, hanem életünk teljes átalakulást hozza.
Egészséget hoz, jobb szokásokat, okosabb időbeosztást, akár olyan emberi kapcsolatokat, amelyek kölcsönösen támogatóak- az életmód változás területén is.
Így Újév kezdetén talán fogadjuk meg azt, hogy nem fogadunk meg soha semmit, de felmérjük mire van igazán szükségünk, okos terveket kovácsolunk, és abba az irányba indulunk, ami nekünk jó. Aztán kis lépésekkel akár, de nyitottan, az újra készen, valódi változásra készen, kitartóan haladunk azon az úton. Mert így lesz esélyünk egyre jobb eredmények elérésére és esélyünk igaz változásra.