újságíró
Gyereknapra ajándékozzuk teljes figyelmünket a kicsiknek
Hazánkban minden év május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Gyereknapot. Jó néhány évtizede tartja már magát ez a hagyomány, de a múlt században még egy egész hetet szenteltek a gyerekeknek így a tavasz végén, nyár elején. Más országokban pedig egészen eltérő dátumokon ünneplik a jövőt: a gyerekeket.
Sok közhely segíthetne abban, hogyan írjunk erről a nevezetes dátumról, akár napra, órára kész programajánlóval is élhetnénk. Hova menjen, hova vigye a kicsiket, aki vidéken, hol várják tárt karokkal azokat, akik városban, vagy a fővárosban élnek.
Mi most ezt a boldogságtól és gyerekzsivajtól hangos ünnepnapot egy egészen más oldalról közelítjük meg. Leginkább azért, mert aki ma felnőtt, az volt gyerek is, és a jelenlegi életét alapvetően meghatározza minden gyerekként töltött nap.
A ma boldogságának akkor is medret vájt a gyerekkor, ha kemény önismereti munkával felfedtük a jelenkor problémáit, amelyek jellemzően a múltba vezetnek vissza. Se aktuálisan, se visszamenőleg nem mindegy, hogyan viszonyultak hozzánk szüleink. Nagyon is számít, hogy az ünneppé kikiáltott mellett voltak e igazi gyereknapok az életünkben. Mert a léggömbökkel felturbózott gyereknap lehet szép emlék és erre is emlékezni fog a kicsi, számít ez a nap is, sőt! Szükség van az ünnepre.
De mi vajon képesek vagyunk a naptárban nem jelzett gyermeknapok megteremtésére a jelenben?
Mire gondolunk? Azokra a napokra, amikor a szülők elvárások nélkül tudnak gyermekeikre fókuszálni. Amikor nem számít más véleménye, amikor tökéletes az egymásra hangolódás. Azokra a napokra, amikor a szülő képes félretolni minden mást, a munkát is, és kizárólag gyermekére figyel.
Azokra a napokra, amikor a gyerek ezerszer is odakiálthat a szülőnek:”Apa, anya nézd!” És a szülő ezredszer is odafordul, ezredszer is elismerő mosollyal, szavakkal nyugtázza azt, amit lát.
Hogy egylábon ugrál a gyerek, hogy le tudja dugni a strandon a víz alá a fejét, hogy magasra dobja és elkapja a labdát. És az apa meg az anya ezredjére se unja el a látványt. Egész álló nap gyönyörködik gyermekében és az érezheti, nagyon is érzi azt. Mert nem a teljesítményen van a lényeg, nem azon, hogy képes egylábon is ugrálni és ez milyen remek egyensúly gyakorlat. Sokkal inkább azon, hogy bírja szülei osztatlan, lankadatlan figyelmét. Magára tudja vonni azt és se az apa, se az anya nem fordul más irányba, - gyermekére figyel. Vele osztozik a pillanatban.
Módunk szerint sok mindent adhatunk gyerekeinknek, fedelet a fejük fölé, szükséges és szükségtelen tárgyakat. Játékokat, akár nagy utazásokat is. Szervezhetünk nekik, velük számos programot, vihetjük őket pompás mulatságba. Mindez fontos, alapvető biztonságot és élményeket ad, ha mindenre telik.
De amikor a szülői szem kíséri gyermeke minden lépését, amikor minden megmozdulás közben a gyereket a szülő szeme cirógatja. Amikor rá és csakis rá figyel egészen, az olyan ajándék, amit nem vehet el tőle senki sem.
Erre az áradó figyelemre és szeretetre építi önmagát. Ebből merít, ebben van minden, ami fontos. Ez az, ami számít: a szülő figyelme és elismerése.
A gyermekre irányuló őszinte rácsodálkozás, amit nem kell, hogy megelőzzön semmilyen tapsot kicsikaró teljesítmény. Mert a szülő azért szereti gyermekét, mert az megszületett, mert hozzátartozik, és úgy jó az a gyerek, ahogy van.
Gyereknapra azt kívánjuk minden szülőnek, hogy olyan őszinte, lankadatlan figyelemmel legyen ereje kísérni gyermeke minden tettét, amelyből az táplálkozhat. Amely mellett megélheti a szeretetet, és szülei áradó, semmilyen külső körülménytől nem befolyásolt elfogadását és elismerését.
Mert akkor minden nap gyereknap lehet.