Kassai Etelka
Kassai Etelka meseíró, író

Ha magunknak képesek vagyunk megbocsátani, akkor másoknak is megbocsátunk majd

Létezésünk egyik legsúlyosabb kérdése, hogy vajon jól tesszük-e azt, amit tennünk kell? Jó emberek vagyunk? Jó társak, jó anyák, jó barátok vagyunk? Tehetnénk jobban is, amit tennünk kell?


Szebb napjainkon ezekre a kérdésekre hamarabb adunk megfelelő választ. Rosszabb napjainkon, vagy amikor erősebb próba elé állít az élet minket, akkor már nehezebb pozitív válaszokra lelni.

Azokon a kíméletlenebb napokon, - és ez lehet tartós, hosszú időszak is – súlyos teherként ülhet a vállunkra az önmarcangolás.

Mert ezen és ezen a területen is elbuktunk. Mert nincs annyi idő a férjre, a gyerekre, a saját szüleinkre, mint amennyit igényelnek. Nincs annyi óra. Nincs annyi erő. Nincs annyi türelem. Néha oda-vissza elfogynak a jóságos szavak és tettek, és a napok egy soha meg nem álló mókuskerékben pörögnek.

A súlyos önvád, önmagunk marcangolása, elítélése azonban pusztító hatással bír a teljes életünkre. Az ilyen negatív érzések mellett még azok az energiák is célt tévesztenek vagy elsorvadnak, amik éltethetnének minket és szeretetkapcsolatainkat. Olyan élethelyzetekben és területeken is kudarcot vallunk, vagy kudarcot élünk meg, ahol nem szükségszerű. Ahol tényleg csinálhatnánk jobban, csak láthatatlan, apró kis réseken elszivárog a mindennapokból az erő.

Éppen ezért néha meg kell állnunk, néha ki kell szállni a mókuskerékből és szembe kell nézni saját életünkkel. A ránk nehezedő, minket agyonnyomó elvárásokkal. Vajon miért érezzük azt, hogy a nekünk szegezett elvárásoknak mindenáron meg kell felelnünk? Vajon miért érezzük mások elvárásait sajátunknak? Miért azonosulunk azokkal? Miért nem mondunk nemet közvetett vagy közvetlen kérésekre?

Mindezekre a kérdésekre nem könnyű a megfelelő válaszokat megtalálni, de közelebb kerülhetünk talán a megoldáshoz, ha szembe merünk nézni önmagunkkal.

Vajon jól ismerjük, igazán ismerjük önmagunkat? Mennyi szeretet van bennünk önmagunk iránt? Ha kevés, akkor honnan fakad a harag és a lebecsülés? Honnan eredeztethető az önvád? Milyen sérelmek, sebesülések vezettek el ahhoz a ponthoz, ahol már tarthatatlan mindez?

Nagyon fontos tudnunk, hogy minden sérelem, minden mások felé érzett düh, harag, vádaskodás, mások elítélése és lebecsülése önmagunkhoz fűződő viszonyunkból fakad. Ha magunknak képesek vagyunk megbocsátani, akkor másoknak is megbocsátunk majd. Ha szeretjük és elfogadjuk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, akkor ugyanezzel az elfogadással fordulunk majd mások felé is. Ha nincs bennünk önvád, akkor másokra se mutogatunk dühödten, sértetten vádaskodva. Mert a harag elengedésével elhalványul ennek jelentősége. Eljöhet az idő, amikor már nem a mindenek feletti igazságra vágyunk, nem győzelemre, hanem belső és külső színtereken megélhető békére. Sőt harmóniára. És ebben a harmóniában elerőtlenednek a sértő szavak. Elvezethetőek a konfliktusok feszültsége vagy megszelídíthetőek azok a helyzetek, amik konfliktussá csúcsosodnának.

Nekünk nőknek, ezer feladatnak kell megfelelnünk ígyis-úgyis. Akkor is, ha szeretjük, elfogadjuk önmagunkat és akkor is, ha csaták dúlnak bennünk és állandósult egy önvádra támaszkodó, belső, önromboló hadiállapot. Csakhogy a harag és az önvád rafinált rabló - mindent visz: erőt, energiát, szép pillanatokat. Ha nem bocsátjuk meg magunknak azt, akik vagyunk, ahogy létezünk, ahogy cselekedtünk a múltban vagy cselekszünk a jelen pillanatban, akkor a sokszoros elvárások között elveszünk.

Pedig a családunknak, a környezetünknek nagyon is szüksége van ránk. Anyaként még mindig mi vagyunk a család motorja, az origó, akihez fordulnak, akiből merítenek a többiek. Ha képesek vagyunk megteremteni azt a derűs, békés lelkiállapotot, ahonnan mindehhez erőt meríthetünk, akkor kifogjuk a szelet a vitorlából. Akkor megoldjuk, hozzon bármit az élet.

De keserű szívvel, a folytonos sértettség állapotából nehéz felemelkedni és még nehezebb felemelni másokat.

Egyre ritkábban merjük megszólítani a szeretetet, talán el se hisszük már, hogy a szeretet az alapja mindennek. Egy olyan energia, amit végtelenül könnyű táplálni, fellobbantani, megerősíteni. Ami a legfőbb kommunikáció, a legfontosabb csatorna mások felé. De önmagunk felé is.

Nőként, anyaként, emberként érdemes megengedni magunknak a szeretetet. Minden más feladatot megelőzve arra törekedni, hogy szeretni tudjunk.

Szeretni saját magunkat, hogy szeretni tudjunk másokat is. 

Ezekkel a gondolatokkal hívunk mindenkit egy remek színházi felolvasóestre, valamint az azzal egybekötött érzékenyítő beszélgetésre, amolyan igazi beszélgetőkúrára.

A KV monológok – egy kávé, egy nő és ezer arca programon, kávé melletti őszinte ventilálás zajlik majd, nemcsak nőknek. És néha meghökkentő, néha félelmetes, néha humoros dolgokról is esik majd szó. Az este folyamán Dr Mangó Gabriella orvos, hét gyermekes édesanya, író, és Szalay Kriszta színművész beszélget. A riporter Tibenszky Móni Lisa újságíró.

Időpont: 2022. május 23., hétfő, 18:00 - 19:30

Helyszín: Nem Adom Fel Kávézó és Étterem, 1086 Budapest, Magdolna utca 1.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció: https://bit.ly/37E7ky9

Esemény: https://www.facebook.com/events/1910077982713400