Kellemes húsvéti ünnepeket? Nem, dehogy!

Belmondóra rá van szabva a feleségét lépten-nyomon megcsaló, gazdag és sármos csirkefogó szerepe, aki egy húsvétkor szövődő újabb kapcsolatával bonyolódik szövevényes és persze nagyon vicces kalandokba. A film valóban kellemes szórakozást kínál, ízig-vérig profán témák mentén, a Húsvét csak a vígjátékcímében és néhány gigantikus csokitojásban, no meg az ünnepek miatt zsúfolt luxusszállodák képében jelenik meg benne.

Az 1984-ben készült film épp olyan, mint a mi mai életünk, Európa-szerte. Gondosan ki van belőle retusálva a közösségünket egykor összekovácsoló kereszténység és annak legnagyobb ünnepe, Krisztus kereszthalála és feltámadása. Ahogy a film sem tartalmaz – még nyomokban sem – szakrális, az ünnep lényegét érintő, lelkünket „megterhelő”utalást, úgy életünkből mintha mi is próbálnánk kiiktatni a felsőbb hatalmat – úgy hisszük, urai vagyunk a sorsunknak, és ha sok munkával, szórakozással, közösségi oldalakonposztolható élménnyel töltjük ki mindennapjainkat, azzal rendben is vagyunk, az életünk sínen van, minden oké…

Valljuk be, nem szeretünk „kellemetlen” dolgokkal foglalkozni. Márpedig a Húsvéthoz vezető út minden, csak nem kellemes. Ugyanis ez egy keresztút. Mert mi is történik Húsvétkor? Isten emberré lett, bűntelen fiát az emberek halálra ítélik, aki aztán értünk, a mi megváltásunkért kínhalált szenved, hogy majd harmadnapon feltámadva azt üzenje nekünk, hogy benne bízva, őt követve legnagyobb félelmünk, a halál is legyőzhető. A Húsvét a lélek utazása a legmélyebb gyásztól, a legüresebb magánytól a legnagyobb megkönnyebbülésig.

Ha a Húsvétot komolyan vesszük, szembesülnünk kell azzal, hogy mi, emberek megöltük magunkban az élő Istent, az eredendő, jóra való törekvést, és újra és újra fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy vajon tényleg hiszünk-e a húsvét misztériumában? Ez életünk legfontosabb döntése. Elodázhatjuk, de ki nem kerülhetjük a választ, mert evilági végességünk tudata akkor is bennünk van, ha örökös tevékenységgel, munkával, élmények kergetésével el is nyomjuk egy időre hangját.

Most Húsvét van újra. És újra dönthetünk: kikerülve életünk legnagyobb kérdését ismét csak „kellemesen”, főtt tojásos, sonkás, pálinkás bódulatban töltjük az ünnepet vagy merünk elcsendesedni és belegondolni az ünnep egészen más valóságába? És ha mindezt megtesszük, tudunk-e igent mondani Húsvét üzenetére, beengedjük-e Jézust az életünkbe és hagyjuk-e, hogy változtasson, csiszoljon bennünket? És hogy ki, mire gondoljon konkrétan? Az életére. A megszegett tízparancsolatra, vagy a megszegett egyetlen parancsra. Az idő nélkül hagyott hitvesre, a ridegen tartott családra, az idegességben rohanó napokra, a test és a lélek kizsákmányolására, az el nem végzett feladatokra, a be nem teljesített ígéretekre – ha azok Jézus Krisztus szellemében formálhatnának új embert belőlünk. Olyan nehéznek tűnik – de benne, vele és általa lehetséges.

Egy biztos, Ő most is vár, csendesen.

(Nyomtatásban megjelent a Liget című lap aktuális számában.)