újságíró
Húsvétkor hiába sütjük meg a legfinomabb kalácsot, ha azt nem osztjuk meg a hozzánk betérőkkel, akkor mi is éhesek maradunk
Régen a húsvét egyszerre volt jelentős egyházi ünnep és egyben híven őrizte a néphagyományokat is. Az egyre szűkülő néphagyományból azonban itt is csupán a legszélesebb körben gyakorolt elemek maradtak fenn. Pedig a húsvét az sokféle értelemben a legnagyobb sátoros ünnepünk, amelynek színeit, fényét és illatát, de leginkább az üzenetét őriznünk lenne jó.
Húsvét. Ha elvonatkoztatunk csodás vallási köntösétől, ha nem eredeti „funkciójában” tekintünk is rá, akkor is a közösség erejét és összetartozását hirdető gyönyörű ünnep. De mi maradt meg mára széles körben a húsvéti szokásokból?
Gyerekkorunkban (ez esetben a 60- 70-80-as évekre gondolunk) már jóval húsvét előtt örömmel készülődtünk erre az alkalomra. A fiúk, apukák kölnit vásároltak (nem az anyuka egy szem féltve őrzött parfümjét kapták le a polcról, ha egyáltalán volt neki), hanem kölnit, amely a még korábbi időszakokban szokásos lányokra öntött hideg vizet váltotta fel.
Beszereztek minden szükséges alapanyagot a húsvéti menühöz. Került sonka és kalács, főtt tojás és torma az asztalra. Festett tojás a házakhoz locsolkodásra érkezett fiúk kezébe.
Örömmel tobzódtak abban a bőségben – étkekben és mulatságban, amit a húsvét kínált nekik, pedig ezekben az években a böjti szokások már sokat veszítettek erejükből, nem volt olyan szigorú az önmegtartóztatás. Mégis, még ezekben az évtizedekben is érezték az emberek, hogy a böjt az egyszerre hozhatja el a testi és a lelki megtisztulást. Ösztönösen szigorúbban tartózkodtak a hústól és a nehéz étkektől. Készültek a jeles alkalomra. Akik megélték és gyakorolták vallásukat – azok várták a templomi alkalmakat is, nem feledkeztek meg a kalács, az ételszentelésről se, mert szükségük volt erre a nagyon fontos rítusra és nagyon sok család számára ma is ezek az események teszi teljessé, igazivá az ünnepet.
Az, ha vallássukkal kapcsolatos, lelket emelő stációkon keresztül érkeznek el a húsvéthoz és ülhetik meg ezt a szépséges, az életet hirdető ünnepet.
Ma már – vidéken is egye kevesebb háznál nyitják ki a kaput a locsolkodók előtt és egye kevesebben érzik úgy, hogy útnak kellene eredni. Fúj a szél, esik az eső, bolondos időjárás kíséri sokszor a húsvétot. Mások szándékosan elutaznak, hogy elkerüljék a húsvéttal járó hercehurcát és feladatokat, meg a vendégek fogadásával járó plusz munkát.
A húsvéti nagytakarítás megtörténik persze, meg ünnepi díszbe is öltözik a lakás, mert a virágokat, az aranyesőt, a barkát, meg a bájos kiscsibe, nyúl meg bárányfigurákat kedvelik. De inkább egy wellness szállodában húzódva töltik azt a pár pihenőnapot, ami HIVATALOSAN is munkaszüneti nap.
Nincs semmi baj azzal, ha pihenünk, lehet is időnként olyan helyzet, amikor erre nagyon is szükség van. Ugyanakkor egy dologról nem szabad elfeledkeznünk: azok az ünnepek, amelyek lelki minőséggel vannak jelen évszázadok óta a közösségben, azok lelki megtisztulást, megbékélést hoznak. Általuk frissül fel és pihen meg a lélek. Ha ezek az alkalmak fényüket vesztik és teljesen kikopnak az emberi életből, akkor nem maradnak olyan kapaszkodók, amelyek segíthetnének nekünk.
Olyan ez a helyzet, mintha egy mérhetetlen nagy folyón sodorna az élet minket és nem lenne egyetlen sziget sem, amire kiúszva megpihenhetnénk- a szó lelki, mentális és fizikai értelmében egyaránt.
Igazi ünnepeink nélkül tényleg elfáradunk, akkor is, ha közben otthon maradunk és bezárjuk a kaput. És hiába sütjük meg a legfinomabb kalácsot, ha azt húsvétkor nem osztjuk meg a hozzánk betérőkkel, akkor mi is éhesek maradunk.
Mert a húsvét vallási erején felül a közösség életben tartásában is segít. Közös, mindannyiunkat fénybe borító, tavaszi ünnepünk ez. Amikor, ha mást nem is veszünk figyelembe, a tavasz önmagában is örömmel tölthet el mindannyiunkat. Új élet sarjad, fény járja be a határt, a szobák télen sötét sarkait. Reméljük, az emberi szíveket is.
Öltöztessük hát díszbe otthonunkat, süssük meg a legfinomabb kalácsot, amit csak tudunk, főzzünk, fessünk gyönyörű tojásokat. De leginkább nyissuk ki ajtajainkat a tavaszi szellő, a megújulás, a vendégek előtt, emlékezzünk arra, amikor nem lehetett.
Nyissuk ki a szívünket is: térjenek be oda is a legfontosabb vendégek: a HIT, a REMÉNY, és a SZERETET.
