Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Június 5-én ünnepeljük a Környezetvédelmi Világnapot – „Reménykedjünk abban, hogy jelenlétünk dacára képes lesz a Föld begyógyítani sebeit”

„Az élet négy és fél milliárd éve jelent meg a Földön. Mi emberek körülbelül kétszázezer éve, mégis sikerült felborítanunk az élet fennmaradásához szükséges egyensúlyt” – hangzik el a 2009-ben bemutatott Otthonunk című dokumentumfilmben.


Az a film, és még ezernyi alkotás, de a környezetvédelmi világnap célja is ugyanaz: széles körben felhívni a figyelmet arra a magatartásra, ahogy mi, emberek romboljuk természetes környezetünket. Felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni és sürgetni a hatékony együtt gondolkodást. Közös cselekvésre ösztönözni mindenkit, úton-útfélen terjeszteni az információkat és megismertetni mindenkivel a fenntartható fejlődés és magatartás szükségszerűségét.

Az ehhez kapcsolódó fő konkrét célkitűzéseket is meghatározták az ezen a területen működő szervezetek. Ezek a következők:

  • a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználása, energiatakarékosság
  • a szemét- és hulladékképződés csökkentése
  • a környezetszennyezés megelőzése
  • a megújuló természeti források hasznosítása

Ez azonban csak nagy vonalakban fogja meg a lényeget és sokszor a szakszerű megfogalmazások elidegenítik a tényleges üzenetet. Mert mindez és még ezer más területen szükséges változtatások akkor valósíthatóak meg hatékonyan, ha értjük a lényeget és az mindannyiunk szívügyévé válik. A hétköznapok emberének belátására, a mi belátásunkra és cselekvésünkre is szükség van ahhoz, hogy ne olvadjon tovább a gleccserek jege és ne váljon sivataggá Ausztrália teljesen. Ne fulladjon benzingőzbe az egész világ, ne öntsenek ki a tengerek és ne csapjanak le pusztító, emberéleteket és felmérhetetlen gazdasági károkat okozó hurrikánok újra meg újra váratlanul a Föld legkülönbözőbb pontjain. Húzódjanak vissza az özönvíz szerű árvizek, maradjon, LEGYEN elegendő élelmiszert biztosító termőföld és iható, tiszta víz minden kontinensen.

Olyan változások indultak be bolygónkon, amiket aligha lehet már megfogni, kézben tartani vagy visszafordítani teljesen, de amennyire lehet, kötelességünk lassítani a romboló folyamatokat, és ha így teszünk, talán reménykedhetünk abban, hogy jelenlétünk dacára képes lesz a Föld begyógyítani a sebeket, amiket mi emberek ejtettünk rajta az utóbbi egy-kétszáz évben meggondolatlanul és otrombán.

A FIcsak valamint a Zöld Követ Egyesület alapítójaként, ötgyermekes édesanyaként szívügyem a környezetvédelem. Nem tudnám megszámolni, hányszor írtam már le ezt a gondolatot, hány olyan kezdeményezés volt, ami a környezet teljeskörű védelmét szolgálta.

Én még úgy nőttem fel itt Európa közepén ebben a védett és szép hazában, hogy nem lehet gond a napi eleség mennyisége és megszerzése. A tiszta ivóvíz is alapvetés volt és még mindig az, mert szerencsés földrajzi helyzetünk okán élhető környezetet tudhatunk magunkénak. Most még többé kevésbé megállják a helyüket ezek  kijelentések, de azért nem teljesen. Hazánkban is érezhetőek már a negatív tendenciák. Nem kell Ausztráliáig tekintgetnünk, ha szélsőséges aszályról esik szó. A bőrünkön érezzük a klímaváltozást is. Túl forróak a nyarak, kevés csapadékot hoznak az évszakok és hiába mondják sokan, hogy ez régen is így volt, TERMÉSZETES ez a változás és nem kell pánikolni, mert egyféle ciklikusság mentén működik a bolygó….  ez csak részben igaz. A teljes igazság az, hogy nagyon csúnyán felborítottuk a Föld működési egyensúlyát és ennek a teljes élővilág életben maradását veszélyeztető következményei vannak.

Lehet homokba dugni a fejünket, bár tudjuk, az már egyre forróbb a lábuk alatt…. de nem nyerünk időt azzal sem.

A saját személyes életünkben kell változtatnunk a hozzáállásunkon. A leghihetetlenebb, hogy nem kell hétköznapi emberként radikális megoldásokban gondolkodnunk. Kicsi változtatásokkal is segíthetjük Földünk gyógyulását.

  • Már azzal, ha nem használunk annyi műanyagot, és különösen az egyszer használatos tasakokat kerüljük.
  • Meggondoltabban vásárolunk és csak azt és annyit amennyire, amire tényleg szükségünk van.
  • Nem pazaroljuk az ivóvizet.
  • Takarékosan bánunk az energiával- már az is elég, ha télen lejjebb tekerjük egy-két fokkal a fűtést vagy nyáron óvatosan bánunk a légkondicionáló készülékekkel.
  • Kevesebb húst fogyasztunk.
  • Beszállunk, segítjük új erdők telepítését, de legalább a saját kertünkben nem vágjuk ki a fákat.
  • Többet járunk gyalog és egyre kevesebbet autóval.

Ha csak ennyit megteszünk, ha virágot ültetünk....ha minden ember ilyen kicsi dolgokkal felelősséget vállal a jövőért, már nyerünk egy kis időt. Az pedig az élet megmaradását segítheti elő ezen a gyönyörű, értünk keringő bolygón.

„A jövő ZÖLD generációjáért díj 2023” - 
pályázat pedagógusok számára a környezetvédelmi világnap alkalmából
 
Környezetvédelmi pályázatot indít a Fiatal Családosok Klubja a Zöld Követ Egyesület szakmai támogatásával a közoktatásban, köznevelésben dolgozó tanítók, tanárok, óvodapedagógusok, egyéb munkatársak fenntarthatóságért tett munkájának elismerése céljából. 
Azoknak a környezetvédelem iránt elkötelezett pedagógusoknak szeretnénk elismerést nyújtani, akik különösen aktívak a fenntartható fejlődést szolgáló nevelés-oktatás területén. Akik munkájukkal, életszemléletükkel a diákjaik számára a társadalmi, ökológiai és gazdasági fenntarthatóság fontosságát közvetítik és ezáltal környezetvédelmi cselekvésre inspirálják a fiatalokat. 
 
Hisszük, hogy a pedagógusokok erkölcsi támogatása és teljesítményük elismerése számunkra kötelesség, amely által megismerheti a hazai, környezetvédelmi oktatás-nevelésben kiemelkedő szakembereket a társadalom széles köre. Tudjuk, hogy a tanárok ajtót nyitnak a tudás, a párbeszéd és a közösségépítés felé. Úgy segítenek naponta a diákoknak a kihívásokkal teli világban megfelelni, hogy ők is számos feladatot oldanak meg. Tekintettel arra, hogy az ő kezeik között formálódó, jövő generációnak várhatóan olyan környezeti körülményekhez kell majd alkalmazkodniuk és olyan környezeti problémákra kell majd válaszolniuk, amelyekhez az alapismereteket ma és itt szükséges megszerezniük, a pedagógusok szerepe a fenntarthatósági törekvések megvalósításában kulcsfontosságú.
Az első három díjazott 100.000 Ft, 75.000 Ft és 50.000 Ft díjazásban részesül, illetve az iskola, ahol tanít ingyen környezetvédelmi/szemléletformáló előadást vehet igénybe a Zöld Követ Egyesület megvalósításában. A pályázatban résztvevő összes pedagógus iskolája részt vesz egy sorsoláson is, ahol egy 150.000 ft értékű környezetvédelmi fejlődést biztosító tárgyi eszközt sorsolunk ki. Emellett várjuk a cégek felajánlásait is, akik fontosnak tartják  a fenntartható fejlődést és szeretnék az ebben dolgozó pedagógusokat elismerni és segíteni.Ők különdíjat ajánlhatnak fel és adhatnak át a pályázat keretein belül.
A pályázatokat 2023.10.10 -ig várjuk a  https://ficsak.hu/zold-jovoert-pedagogus-dij-2023/ weboldalon, ahol a pályázati feltételek is megtalálhatóak. 2023.10.21-én, a Földünkért Világnapon lesz az eredményhirdetés.
Tegyünk együtt egy zöldebb jövőért!

A Zöld Követ Egyesület folytatja a felnövekvő generáció edukálását és országos kvíz játékot indított a 2023. június 5-i Környezetvédelmi Világnap alkalmából

A Zöld Követ Egyesület fontosnak tartja június 5-én, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából hangsúlyosan felhívni a figyelmet a környezet védelmére. A családok, az egyének és valamennyi közösség hétköznapi, tudatos cselekvései mind hozzájárulnak a fenntartható jövő érdekében tett törekvések megvalósításához.

Környezetvédelmi Világnap célja, hogy  mindannyiunkat tettekre ösztönözzön és rávilágítson arra, hogy valamennyien tehetünk a Föld megóvásáért.

Ennek érdekében számos rendezvényt, előadást és játékos, edukációs programot szervezett elsősorban a családosok, illetve az általános-és középiskolás korosztály számára az elmúlt években a Zöld Követ Egyesület. Eseményei a természet szeretetére és tiszteletére, a tudatos fogyasztásra és a fenntartható hulladékgazdálkodás előnyeire fókuszálnak. 

Nagysikerű, országos eseményei, mint például a Fenntarthatósági Témahéten szervezett előadássorozat és szemétszedés során több ezer diák számára közvetítette a fenntarthatóság üzenetét

A felnövekvő generációk és a családok környezetvédelmi szemléletformálását tematikus programokkal tovább folytatja iskolai keretek között, nyári táborokban és családi rendezvényeken. A hétköznapi környezetvédelem, a társadalom széles rétegeit érintő témák, például az egészséges és tiszta környezet, a tudatos gondolkodás és cselekvés, a hulladékcsökkentés gyakorlatát szeretné tovább népszerűsíteni. Folytatja az ökoiskolák szakmai támogatását célzó projektet, az országos roadshow állomásokon többek között a gyerekesek számára valósít meg környezetvédelmi programokat. A több ezer diákot megszólított “Zöld követ” programot megújult programkínálattal, még több oktatási intézményben folytatja.     

A Környezetvédelmi Világnapot a diákok és a pedagógusok számára is szeretnék emlékezetessé tenni. Csapatkvízzel készültek az alsó tagozatos, illetve a felsős és a középiskolás tanulók számára. A jó, közel hibátlan megfejtést környezetbarát nyereménnyel jutalmazzák! Azok között, akik a legtöbb kérdésre tudják a helyes választ és visszaküldik a kvízt, 3 alsós és 3 felsős/középiskolás osztályt kisorsolnak, akiknek valamennyi tagja és felkészítő tanítója/tanára ajándékot és a Zöld Követ Egyesület egy-egy eseményén való részvételi lehetőséget (pl. előadás, workshop) kap.   

A csapatversenyben osztályok jelentkezését várják. Visszaküldési határidő: 2023. június 5. 17 óra. 

Csapatkvíz alsó tagozatos osztályok számára: https://bit.ly/kviz_alsos

Csapatkvíz felső tagozatos és középiskolás osztályoknak: https://bit.ly/kviz_felsos_kozepiskolas

 Bővebb információ:
Király Nóra, FICSAK alapító
+36 30 655 1100,