Május 10. - a madarak és fák ünnepét őrizzük ma tiszta szívből - egy a természettel gondatlanul bánó világban
Tiszta erőből süt a Nap, május van. A levegő tele van illattal, csupa fény minden. Hatalmas fák bólogatnak a szellőben, táncolnak a levelek a fákon. Kinyílt a világ. Madárdal szólongatja a hajnalokat, madárcsivitelés talál utat a fülünkhöz, és az emberi szívhez. Május van, a madarak, a fák gyönyörű ünnepe és hava.
Érezzük, tudjuk milyen csoda, hogy mindezt megélhetjük?
Körbevesz minket a természet. Nem, nem csak körbevesz: magához ölel minket szorosan. Élelmet ad és otthont, támaszt a testi-lelki túléléshez. Részeként tekint ránk és azt se tudja az anyatermészet, mivel kényeztessen, kápráztasson el minket. Mi meg azt hisszük, ez öröktől fogva így volt és így is marad, hogy mindez alanyi jár nekünk. Tegyünk bármit, az élet majd kijavítja a károkat, a lényeg, hogy aktuálisan jól érezzük magunkat.
Soha a történelem során nem volt ennyire a MOST embere az ember. Sose volt ennyire csak önmagára gondoló, a természetet kizsákmányoló, mint napjainkban. Ha a mentalitás adott is volt hozzá, a technikai fejlettség nem adott teret ennek az ezer területet érintő, széles körű, tartós és zsigeri kizsákmányolásnak.
Ma azonban minden adott ahhoz, hogy szó szerint magunk alól vágjuk ki a fákat. Pusztítunk mindent, ami enni ad, ami árnyékot ad, ami tiszta levegőt ad nekünk. Mindenek feletti, globális komfortra vágyunk, efelé törekszünk, de ha ez így marad, nem lesz képes a természet begyógyítani a sebeket, amiket mi, emberek okozunk a Földnek. Nem lesz képes a mérgezett vizeket önmagán átszűrni sebesen, nem tudja majd elég gyorsan felnevelni a friss facsemetéket. Nem marad elég lomb a madaraknak.
Nem marad madár a fákon. Elhalkul majd a madárdal is, ha nem kapunk végre észbe.
Tudjuk, hogy sokan, és szerencsére egye többen ismerik fel a káros tendenciát. Egyre többen érzik úgy, hogy tenni kell környezetünk egészségéért. Ötgyermekes édesanyaként, a Ficsak, valamint a Zöld Követ Egyesület alapítójaként régóta foglalkoztat ez a kérdés, és igyekszem családi szinten, de civil munkám során is létrehozni olyan eseményeket, amelyek a Föld egészségét óvják. Igyekszem kapcsolódni mások által szervezett eseményekhez is, mert már régen megszületett bennem a felismerés, hogy minél többen fogunk össze ezen a területen (is), annál nagyobb sikereket érhetünk el, valamint annál inkább hallatszik a hangunk. Annál erősebb az akarás és az ellenállás a környezet károsítása, kizsákmányolása ellen.
Mert a ma a kertünkben éneklő madár holnapra csak egy kép lesz a tankönyvekben, a tiszta levegő és víz csak legenda – egyszer volt, hol nem volt mese….. és ez olyan ijesztő, hogy mindenképp beszélni kell róla, beszélni másoknak is a veszélyekről, összefogni, megelőzni. Ha kell, bekoszolni a kezünket, kitakarítani, helyre hozni, fákat, virágokat ültetni. – Mint tettük ezt legutóbb is a Föld napja alkalmából.
Megmutatni, hogy lehet másként is bánni a Földdel. Mély szeretettel és tisztelettel kapcsolódni hozzá. Óvni értékeit és szépségét, lábujjhegyen járni ott, ahol a természet megsebesült, ahol gyógyul, ahol érzékeny vagy nagyon törékeny.
Mi emberek azt hisszük, nekünk mindent látni kell - mindenhol ott a helyünk, mindent fel kell fedezni. Hatalmas tömegekben jövünk és megyünk, utazunk is sokat, és sokszor ott hagyjuk lábnyomunk, ahol nem szabadna.
Olyan a természet, mint egy pillangó szárnya, amely aranyszín hímportól ragyog. Tökéletes, de nagyon sebezhető. Hiszen ha markunkba zárjuk a ragyogó pillét, elkenődik, lehull a csillogó por a szárnyakról. Odavész a ragyogás. Odavész a csoda….
Mindannyiunk feladata őrizni a csodát, őrizni a természet minden adományát, ameddig lehet és ameddig kell.