Nekem Budapest a szülővárosom…

Összehasonlítani az agglomerációs, vidéki élettel tudom a fővárosi életet.

Budapest ebből az aspektusból nézve az a hely, ahová elindulva sokkal inkább meggondolom, mit veszek fel, valahogy kívülről a fővárosba tartva mindenki a „szebbik énjét” próbálja előhívni, kicsit mintha színházba menne az ember. A városban „meg kell jelenni”, a tömegben „arcot” próbál ölteni mindenki. Ezzel szemben egy faluban, ahol ismer mindenki mindenkit, ez a kevésbé jellemző. Budapesten a helyek és a városi „áramlatok” ismerősek igazán, nem az emberek.

Ennek vannak előnyei és hátrányai is: jobban el lehet rejtőzni, de sokszor hiányzik a személyesség, az egyszerű emberi kapcsolatok, gesztusok jelenléte a mindennapokban. Ugyanakkor a nagyvárosi élet számtalan lehetőséget kínál, mindenki találhat magának kedvére való programot, ami csak annyiban csalóka, hogy korántsem biztos, hogy barátok/ismerősök híján nekilódul-e valaki kapcsolódni a lehetőségekhez.

Legjobban a város nagyvonalúságát szeretem. Nagyszerű hely például Prága, valóságos ékszerdoboz, de Budapesttel összevetve olyan, mint egy csinos makett. Egyáltalán, a folyó két partjára épült városok közül Budapest kiemelkedik a Duna szépen ívelt szélességével, a két part domborzatának, funkcióinak és karakterjegyeinek markáns különbözőségével. Buda és Pest olyan, mint két testvér – nagyon mások, mégis összekapcsolódnak, egymás nélkül nem is igazán értelmezhető a karakterük. A hidak, mint a köztük lévő láthatatlan kapcsok kötik össze, a Duna pedig az a közös vérkör, ami élteti őket.

A város erőssége sok-sok arca: a kultúra fellegvára, a tudomány és az oktatás központja, gazdasági és pénzcentrum, ugyanakkor a szórakozásnak, a kikapcsolódásnak is számtalan teret, lehetőséget kínál. Igazi világvárosi portfólió, ami mégsem olyan elidegenítő és hűvös, mint sok más nagyváros képe. Az is nagyszerű érzés, hogy nem olvasztótégely, az ott élők képe még őriz valamiféle homogenitást, szerves fejlődést. A városból sugárzik, hogy történelme, múltja van, ennek megőrzése mindenki szívügye kellene, hogy legyen.  (Ez sem magától értetődő, sok város, főváros mérnökasztalon született, a múlt lenyomatai nélkül létrehozott konstrukció – Budapest, bár tudatosan fejlesztették, de a történelem viharainak, fordulatainak nyomait hordozza. Ez fontos erőssége a magyar fővárosnak.)

Ha valami különlegeset mutatnék meg egy külföldinek, az a saját kamaszkorom identitásképző helyeinek egyik utolsó „fellegvára”, a cseh tamási presszó-kultúra maradványa: a Bambi presszó. De természetesen előbb minden szépséges turista-célpontot megmutatnék, csatangolnék velük a Tabánban, a Zugligetben és felültetném őket az óriáskerékre és a Libegőre is.

A legfontosabb feladatnak a várossal kapcsolatban az igénytelenség jegyeinek mérséklését tekinteném: a kosz, a szemét eltávolítását (a buszmegállókban felhalmozott csikk özöntől – pedig ezt még büntetési tétel is sújtja – a külvárosokban, peremkerületekben nagy mennyiségben található illegális szemétlerakásig nagyon komolyan szankcionálni lenne szükséges a szemetelést. Ehhez kapcsolódó javaslatok: sitt/gumi visszaválthatóvá tétele; kötelezően fizetendő kukadíj bevezetése, melynek nem fizetése esetén a büntetés az ingatlanra terhelhető lenne; zöld hulladék begyűjtése az avar égetés és az ebből fakadó szmog elkerülésére; megfelelő mennyiségű és rendszeresen üríthető szemetes kihelyezése, kutyaürülék otthagyásának következetes büntetése.

Jó lenne, ha az utcákat, járdákat mosnák, a zöld területeket pedig őriznék és rendszeresen ápolnák, karbantartanák, a gyomirtás rendszeressé tétele az utak mentén szintén sokat segítene az összkép javításán.

A kulturálatlanság egyik megjelenési formája az óriásplakátok arzenálja, ami a városban található. Nincs ez mindenütt így: Csehországban, Szlovákiában például jóval kevesebb plakát van, de pl. Párizsban sem botlunk úton-útfélen igénytelen reklámokba. Sokat jelentene a városkép szempontjából és gyerekeink ízlésvilágának pozitív befolyásolása szempontjából, ha korlátozni lehetne a sok arcunkba kerülő reklámot, mondjuk, csak építési területekre korlátozva jelenlétüket.

Jó lenne, ha a turizmus irányát az igényesebb turisták idecsalogatásával változtatni lehetne. Nem csak bulizásra való a magyar főváros, ennél sokkal több kincse van, nem az egy-két éjszakás, félkómás itt tartózkodás nemzetgazdaságilag és városmarketing szempontjából sem az optimális.

A város adottságai páratlanok, összességében a karbantartás, az odafigyelő működtetés a legfontosabb feladat itt élve és idegenből érkezve is.

Fiatal családosként is a korábban említett kosz, az ápolatlanság a legnagyobb probléma, melyből a rendszeres „Ne nyúlj hozzá!”, „Kerüld ki!”, Pfúj!” felkiáltások fakadnak gyerekekkel járva-kelve a városban. Különösen igaz ez a kisgyerekek szemmagasságában, ahol a szmog és a kosz is nagyobb – a kutyák által oldalba vizelt házfalak, a mosatlan járdák közelsége is őket érinti leginkább. A fertőtlenített, mosott út- és járdafelületek, házfalak lennének a cél, de fontos lenne több kézmosási lehetőség, több közterületi mellékhelyiség kialakítása is.

A közlekedésben a MÁV elővárosi vonalainak anomáliáira hívnám fel a figyelmet – tervezhetetlen a vasúttal való bejutás a peremkerületekből – a menetrend rendszeresen összeomlik (az első vasútvonalon, a Vác-Budapest vonalon rendszeresen utazva ez személyes élmény is), komoly csúszást okozva és jogos elégedetlenséget előidézve. A központi, nagy pályaudvarok állapota szintén sok kívánnivalót hagy maguk után, pedig igazán szép, a városképet is nagyban meghatározó épületek – a Nyugati nagycsarnoka teljesen beázik, a Keleti pályaudvar is lesújtóan néz ki.

A villamos vonalak bővítése nemcsak környezetbarát, de egy jellegzetesen budapesti közlekedési eszköz jelenlétének erősítése is. Ugyancsak fontos lenne a mozgássérült parkolóhelyek mellett családos parkolóhelyeket is felrajzolni megfelelő ,ennyiségben.

A családbarát (picikkel a szülőknek társasági életet jelentő) és kamaszoknak kialakított közösségi terek minél nagyobb számban való létrehozása, hálózatos jelenléte is a jobb közérzet, a közösségek megerősítését szolgálhatná, ahogy például a pótnagymama szolgálat városi kialakítása is nagy segítséget jelenthetne (sok nagyszülő távol él vagy még dolgozik, ugyanakkor sok idős vágyna segíteni – a kereslet-kínálat összehangolása is egy élhetőbb, szerethetőbb várost eredményezne).

Jó lenne, ha a templomok - nem lennének zárva a szertartásokon kívüli időben, hanem be lehetne térni egy imádság, elcsendesülés erejéig. Ez fontos város-pasztorációs, missziós feladat is lenne, a közelgő Eucharisztikus Világkongresszus kapcsán is érdemes lenne foglalkozni az őrzött nyitva tartás kérdésével.

A FICSAK partnerségében elérhető könyv automaták (Pocket zsebkönyvek) városi jelenléte még több helyszínen szintén egy barátságosabb, értékorientáltabb városi közérzetet eredményezhet, nagyobb gyermekeink számára pedig fontos a digitális jelenlétből való kimozdítás propagálása szempontjából.

Jó lenne, ha a gyerekek jelenléte láthatóbb lenne a városban, nem korlátozódna az őket ellátó intézmények és játszóterek területére – pl. köztéri gyerekrajz kiállítások, gyerekek előadásai, gyerekek aszfaltrajzai formájában.

Az iskolák vállaljanak szerepet a környezetük tisztántartásában és iskolakezdéskor legyenek a közlekedésben segítő személyek, akik a biztonságos átkelést, bejutást segíthetnék. Az aluljárók akadálymentessé tétele is fontos feladat, babakocsival, kerekesszékkel lehessen igénybe venni használatukat.

Ha Budapest tíz év múlva tisztább, rendezettebb és közösségileg erősebb város lehetne, minden itt élőnek igazi otthona, az ide látogatók számára pedig még vonzóbb úticél lenne.