újságíró
Népmese – a láthatatlan, bölcs tanító, amely igazságot és egyensúlyt hoz
Az első bölcselet, a legtisztább morális forrás a gyermekek számára a mese, és elsősorban a népmese, amelynek napját 2005 óta minden évben, nagy mesemondónk, meseírónk: Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük.
A Népmese megünneplésének célja, hogy minden pedagógus, gyermekekkel, neveléssel vagy mesével foglalkozó szakember kiemelten fordítson figyelmet a népi eredetű mondákra, mesékre, legyen az magyar vagy más nemzet fennmaradt, kincsként őrzött kulturális anyaga.
Mindannyian szeretnénk gyerekeinknek a lehető legtöbbet átadni abból a tudásból, amit mi birtoklunk, és amire szükségük van már gyermekként és felnőttként is szükségük lehet. Át kell adnunk azokat az igazodási pontokat, amelyekhez tartani lehet, amik irányt mutatnak, segítenek megfelelő döntéseket hozni és ezt a legszebb és legközvetlenebb módon mesékkel tudjuk biztosítani.
Végtelen (fajtájú) mese…
A népmesének számos fajtája van: megkülönböztetünk (többek között) hősmesét, varázsmesét, állatmesét, láncmesét, csalimesét, „végtelen mesét”, bolondmesét, tündérmesét, sorsmesét, „rászedett ördög” mesét, tréfás mesét is. Ezek közül a gyerekek kedvencei egyértelműen a tündér és varázsmesék, valamint az állatos mesék, amely állatszereplők bőrébe bújva - gondolatban- maguk is felölthetik azokat a tulajdonságokat, amelyek segítik legyőzni a (gonoszt), azokat a problémákat, amelyekkel a kisgyerek aktuálisan megküzdeni kényszerül. Akár csak a félelmet a sötétségtől, az elválástól, valamilyen veszteségtől vagy hiánytól.
A tündérmesék is hasonló „varázslattal” bírnak a gyermeki lélek számára: arra tanítja őket, hogy soha ne adják fel, bátorságot öntenek a gyerekekbe, szinte a végtelenbe nyitják a fantáziát, és megoldási mintákat kínálnak.
Morális kapaszkodók
A morális üzeneteken túl tehát, amelyeket a népmesék hordoznak, és amelyeket gyengéden, - a direkt narratívát messze elkerülve – adnak át a gyerekeknek, legfőbb erényük, hogy kapaszkodókat adnak, reményt és vigaszt hoznak gyereknek, felnőttnek egyaránt. Ez pedig több, mint puszta kulturális élmény, - az egyik legelső pszichés védelmi eszköz.
A népmesék Jellemzője az időtlenség. A mesebeli történet bármikor játszódhat- az „Egyszer volt, hol nem volt” formula éppen arra szolgál, hogy ne szorítsa se idő, se térbeli korlát a történetet. A szereplők és azok egymáshoz fűződő kapcsolatrendszere az, amelyek valamelyest tájékozódási pontot adhat ehhez, ha a gyermek szeretné elhelyezni a történetet - hiszen egy gyermek számára is értelmezhető, hogy például a „király-szolga, cseléd, libapásztor” mesealakok szereplése, egyértelműen egy már letűnt kor izgalmas lenyomata csupán. Onnan, abból az időből hozta magával tanulságait, vagy tette hozzá a maga tapasztalatait a még régebbi mesék üzenetéhez. A helyszín se konkrét – bárhol játszódhat a mese – „ a valahol” végtelen és több dimenzióban is játszódhat egyszerre a történet. Elmosódnak a fenn és lenn, a kinn és benn határai.
A népmesék főszereplője a HŐS, aki lehet állat, szegénylegény, királyfi, leány is, amely egy (vagy több) bonyodalom, akadály legyőzésére vállalkozik vagy kerül szembe. Ezek olyan akadályok, amelyeket (olykor) elkerülhetne a hős - nem feltétlenül KELL a királyfinak megmenteni a királylányt a sárkánytól – de morális célok mentén küzd, így az akadály elhárítása és a hősies viselkedés nem feltétlenül és kizárólag kifelé szól. Nem üres küzdelem, amely kifejezetten a JUTALOMRA – áhítozik- bár nyilván fontos a jutalom is. Ám az jellemzően egy olyan győzelem vagy diadal, amely IGAZSÁGOT hoz. A jó elnyeri méltó jutalmát, de nem a jutalom a fontos, hanem, hogy a jutalmat a JÓ érdekében küzdő HŐS kaphatja meg és nem a ROSSZ.
Megbicsaklik a történet és a lélek nem is tud mit kezdeni azokkal a mesékkel, ahol ez az egyensúly felborul – olyankor kielégületlennek és becsapottnak érezheti magát a mesét hallgató ember. A mese szerepe ugyanis a belső rend megteremtése, amelyet kizárólag ezzel a finom egyensúllyal jól bánó mesék tudnak garantálni – és a magyar népmesék ilyenek, rendet teremtenek.
A népmese a hős történetén keresztül minket is elvezet egyféle morális belső utazáshoz, és a hős küzdelmein, útkeresésén, saját erejének felismerésén és megtalálásán keresztül a mi jellemfejlődésünk is pozitív irányt vesz és megerősítést szerez.
A bukás csak egy pont a történetben
Gyakori a megkísértés a népmesékben: a hősies célig való eljutás olykor nem fizikai akadály, egy nagy hegy megmászása, egy tenger átúszása vagy egy óriás lekaszabolása, hanem a hős, ember-mivoltából fakadó gyengeségeinek legyőzése. Tilalmakon keresztül vezet az út, és a tilalommal szembeni ellenállás, vagy a tilalom megszegése az, amely újabb problémához vezet. Például eszik abból a gyümölcsből, amelyből nem ehetett volna (falánkság), iszik a bölcsesség kútjából (kíváncsiság), megmossa a fiatalság vizében az arcát (az ifjúság megőrzésének olthatatlan vágya). Más esetben például a lustaságon kellene úrrá lenni (kemencébe rakni és kisütni a cipót, esetleg leszüretelni a roskadásig telt fáról a gyümölcsöt, kitakarítani a végtelen számú szobával rendelkező palotát) – és ezeknek a megkísértéseknek kihívásoknak való ellenállás vagy sikerül, vagy nem. Ha nem, az bizony újabb fordulatot hoz a cselekményben.
A népmesék számos tanítással és tanulsággal szolgálnak, amelyek – ha már gyerekként JÓ mesékkel kényeztetnek minket, akkor átszövik az életet és erős tartást nyújtanak a léleknek. Olyan erős kapaszkodót adnak, amely birtokában szinte „ösztönösen” tudunk különbséget tenni JÓ és ROSSZ között, és mindig jelezni fog a lélek, ha nem megfelelő módon viszonyulunk egy helyzethez vagy egy másik emberhez.
Abban is segít, hogy önmagunk megítélése SAJÁT magunk előtt is emberi, elfogadó és gyengéd legyen, hiszen meséről mesére azt tapasztaljuk, hogy a hősök is elbuknak számos alkalommal, mire célba érnek, és néha nem az utolsó, a legfőbb jutalom elnyerése az igazi ajándék, hanem az odáig vezető úton szerzett tapasztalatok, valamint, hogy a legnagyobb bukás után is van újrakezdés.
Meséljünk hát sokat a gyerekeknek és merjük felnőttként is újra kézbe venni, újra belefeledkezni a népmesékbe. Csak jót adnak nekünk.