Szülők világnapja – „Ahogy a legtöbb szülő, én is úszom az árral és csak remélem, hogy jól csinálom.”
Van gyereknap, anyák napja meg apák napja is már, ünnepeljük mindet szépen. Az azonban kevésbé ismert, hogy létezik a Szülők világnapja is. Minden év június 1-én adózik a világ a szülőknek. Mert váljék a világ bármely pontján szülővé az ember, egyforma nagy felelősség a gyermekvállalás, a gyermekek felnevelése. Méltán megérdemlik a szülők a tiszteletet, az elismerést.
Öt gyermekem van. Mégis sokszor el is felejtem, hogy nagycsaládos édesanya vagyok, mert számomra annyira természetes ez az állapot, el se tudnám képzelni nélkülük az életem. Minden egyes gyermekem számomra egy csoda és hálás vagyok, hogy megadatott számomra az anyaság. Nagycsaládos szülő vagyok, szeretnék a tőlem telhető legjobb anya lenni, de néha úgy érzem, az bizony lehetetlen küldetés. Úszom az árral, végzem a feladatokat rutinból, remélem a legjobbakat és hálás vagyok az olyan napokért, amikor nem jön valami gyorsan megoldandó extra feladat. Hálás vagyok, ha csak úgy simán nehéz volt a hétfő, meg a kedd, meg sorban a hét napjai.
De külön hálás vagyok a hétvégékért, amikor együtt lehet a család. Amikor visszatekintek egy-egy hétre, minden alkalommal megállapítom, hogy a hétköznapok mindig nehezebbek, pedig akkor szerteszéjjel viszi a gyerekeket a sok feladat. Nincsenek egész nap velem, sőt, a nagyobbakat alig látom. Sokszor csak este esnek haza, akkor is szalad az idő, még leckét kell írni. Engem is nyüstöl az élet, várnak rám éjjeli feladatok, hát húzom a gyeplőt erőből: - „Gyertek már vacsorázni!” Sürgetek én is, de érezzük a feszítést mindannyian, a szülők meg a gyerekek is.
Nagyon nehéz.
Egykettőre vége aztán a napnak. Lámpaoltás. És a szokásos szülői kérlelés, utasítás és imák következnek. „A telefonokat tegyétek le”…..csak remélhetem, hogy leteszik tényleg és nem rontják a szemüket hajnalig.
Nagyon nehéz a hétfőtől – péntekig tartó szakasz és aztán jön a szombat reggel, amikor otthon az egész csapat, sorra ébrednek, reggeliznek, úszik a konyha, úszik a ház. Megy a csipkelődés, meg a kötelező feladatok hárítása. ’Te vidd ki a szemetet, a múltkor is én csináltam, most te jössz. Nem, te vagy a soros….” Néha felmegy bennem a pumpa, máskor meg egyáltalán nem húzom fel magam, érdeklődve figyelem őket. Hogyan érvelnek, kinek hogy alakul a személyisége, ki kinek a pártjára áll. Nem lehet jól megfogalmazni azt, mennyire izgalmas szülőnek lenni és nevelni, segíteni a gyerekek alakulását, nem csak megfigyelőként jelen lenni, de szépen terelgetni is őket a jó felé. Óriási kihívás, de áldottnak érzem magam, hogy ezt megélhetem.
Közben persze, aktuálisan filozofálgatásra nincs idő. Hangosan zajlik a családi élet…. Mindenki egyszerre beszél, és mindenki mást akar. Mindenki mást vár tőlem, de azonnal. Fizikailag-mentálisan is megterhelő, egy-kettőre kiürülnek a raktárak ott belül...
Mégis akkor érzem igazán jó szülőnek magam, amikor körülöttem nyüzsög az összes gyerekem. Amikor élettel van tele a ház. Amikor puffognak, meg visszabeszélnek, meg nyúzzák egymást, amikor táncolnak az idegeimen. Mégis szeretem.
Mégis az a természetes, az a boldogító, ÉRZELMILEG AZ TÖLT FEL, hogy vannak, hogy velem vannak, a közelemben vannak. Kézközelbe sündörögnek a kicsik, meg még az ölembe ülnek, elkottyantják apró titkaikat, tanácsot kérnek, mesélnek naphosszat, be nem áll a szájuk. A nagyokból meg harapófogóval kell mindent kihúzni, morognak rám, meg fújnak, mint egy macska, utálják a kérdéseim és magukból kikelve védik a kezükhöz tapadt telefont. Mert minden, ami MOST fontos számukra, abban a néhány négyzetcentiméteres készülékben van. Ha azt elvenném tőlük, ki tudja, mi lenne. Nincs olyan erős és felelős szülő, aki képes lenne felmérni a következményeket.
Nagycsaládos szülő vagyok, éjjel-nappal logisztikázok, hogy minden gyerekemnek jusson belőlem elég és csak reménykedhetek abban, hogy elég volt az igyekezetem, meg, hogy tiszta szívből akartam mindig a JÓT nekik. Hogy elég vagyok, hogy elég erős vagyok, meg elég figyelmes, és pont úgy vagyok jó nekik, ahogy kell.
Néha áldott, csendes pillanatok során, amikor valami véletlen folytán az összes gyerek együtt van és csend van, és összedugják a fejüket mind… Amikor egy platformon vannak és éppen nincs veszekedés…. Olyankor, abban a néhány rövid pillanatban megáll az idő. Megállok én is, és elhiszem, hogy minden, amit kívánok és remélek szülőként, az sikerülhet.
Nektek is ezt kívánom. Minden szülőnek azt kívánom, hogy ezen a csodás napon, amikor minket, szülőket ünnepel a világ, legyen egy üdítő, boldogító pillanat, amikor megélhetitek, hogy ÉRDEMES. Érdemes szülővé válni, érdemes küzdeni, érdemes elkopni a mindennapok köszörűkövei között. Érdemes nyelni, meg újrakezdeni és ezredszer is leülni melléjük. Elviselni a kicsik nyafogását, meg elviselni a kamaszok pimaszságát is. Mert egyszer majd felnőnek és ahogy a saját gyermekeikkel bánnak majd, abból tudhatjuk: igenis jól csináltuk annak idején.
Az ENSZ 2012-ben hozta létre Global Day of Parents nevű ünnepnapot. Tette ezt azzal a céllal, hogy megköszönhessük a szülőknek erőfeszítéseiket. Megköszönhessük a felénk áradó szeretetet, gyengédséget és a sose lankadó figyelmet. Azt, hogy felneveltek minket, vagy éppen most vannak a gyermeknevelés kellős közepén. Hazánkban sok egyéb szervezet mellett a Szülők Háza Alapítvány valamint a Magyar Női Unió is csatlakozott ehhez a szép kezdeményezéshez.