„Talpra magyar, hí a haza” Családi séta a forradalom helyszínein
Ha a járvány miatt nagy, nemzeti közösségünkben nem is ünnepelhetjük az 1848-as történelmi eseményeket, de családi körben, akár egy séta idejére, érdemes felidéznünk a március 15-i pesti forradalom helyszíneit. Ha nem olyan esős az idő, mint 173 évvel ezelőtt, akkor talpra magyar, sétára fel!
Kezdjük utunkat azon a helyen, ahonnan a nap főszereplője is indult. Petőfi Sándor több házban lakott Pesten, de akkor, ifjú feleségével és Jókai Mórral egy háromszobás lakást bérelt a Schiller-ház emeletén. Az épületet mára lebontották, helyére másikat építettek, de a hely szelleme ott lebeg a Dohány utca 16-18-ban. Két nappal korábban, március 13-án itt írta Petőfi a Nemzeti dalt, Szendrey Júlia pedig, aki igazi társa és múzsája, sokszor tanácsadója volt férjének, ezalatt kokárdát és főkötőt varrt, nemzeti színekből. Reggel tehát a költővel, Jókaival, és még két márciusi ifjúval, Vasvári Pállal és Bulyovszky Gyulával sétáljunk át a pesti radikálisok székhelyére, a Pillwax (vagy akkoriban éppen Fillinger) kávéházba. Illetve ennek is csak a helyére, hiszen az eredeti kávéház az Úri (ma Petőfi Sándor) utca 7. szám alatt állt, de 1911-ben lebontották. Nem messze tőle működett egy hasonló nevű kávéház a 20. században, abban azonban nem kávézgattak Petőfiék.
A Pilvax kávéház 1848-ban. Innen indult a forradalom 1848. március 15-én reggel. A márciusi ifjak itt fogalmazták meg a 12 pontot és Petőfi Sándor itt szavalta el először a Nemzeti dalt (Forrás: Ország-Világ, 1895. március 17.)
Nos, tehát menjünk tovább a családias hangulatú, tehát számban kevés, de annál lelkesebb fiatallal a Pillwaxból a legközelebbi egyetemhez, hiszen a forradalmi hevületre az ifjúság a legfogékonyabb. Így gondolták a radikális pesti fiatalok is, ezért először az orvosi karra mentek, a jezsuiták volt kolostorába, az akkori Hatvani és Újvilág (ma Kossuth Lajos és Semmelweis) utcák sarkán álló épületbe. Szó szerint benyomultak az előadásra, és elcsábították a hallgatóságot. Majd átvonultak a Politechnikum diákjaiért az Egyetem térre. Ekkor már ötezren lehettek. Innen tehát a tömeggel kell folytatni sétánkat a Hatvani (ma Kossuth Lajos) és Szép utca sarkán álló, az építtető Horváth József után elnevezett klasszicista bérházhoz, melyet Pollack Mihály tervezett 1816-ban. A ma is megtalálható épületben volt Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdája. Itt történt meg, ahogyan Petőfi írta, "a magyar szabadság első lélekzete", a cenzori engedély nélkül kinyomtatott 12 pont és a Nemzeti dal megszületése. A lelkesedés közepette, kint várakozva, Bulyovszky Gyula közös esernyő alá állt egy ifjú hölggyel, míg Jókai be nem csukatta az ernyőket, mondván a golyók elől sem futnának el, hát akkor egy kis eső sem árt. Az esernyőket becsukták, az eső is elállt másnapra, de a szerelem megmaradt. Még abban az évben elvette Bulyovszky feleségül Szilágyi Lillát, aki később bajor és szász színpadokon csinált világhírnevet.
Bár csak a mai belvárosban sétáltunk, de ha elfáradtunk, menjünk haza ebédelni. Így hasonlítunk legjobban a pesti forradalmárokra, ugyanis ők is hazatértek korgó gyomruk, no és családjuk megnyugtatására. Petőfi két kedvenc étele közül, ha éti csigára nem fáj a fogunk, ehetünk ebédre egy jó túrós csuszát a költő emlékére.
Népgyűlés a Nemzeti Múzeum előtt 1848. március 15-én (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. március 13.)
Ha azt gondolnánk, hogy az ebéd megtörte a forradalmi hevületet, akkor tévedünk. Délutánra már hatalmas tömeg gyűlt össze a Nemzeti Múzeum előtt. Mi se sziesztázzunk sokat, menjünk hát oda, és bár Petőfi itt nem szavalta el a Nemzeti dalt, csak Egressy Gábor színész, de sok szép beszédet hallhatunk a szabadságról. Hogy a 12 pont követeléseit hivatalosan is elfogadtassák, átvonultak a pesti Városházára, ahol a városi tanács ülésezett. Ez a szép, tornyos épület akkor még a Belvárosi templom mögött, a piaristák épülete mellett állt, a Ferencek terén, az 1838-as pesti árvíz után újraépítve. Ahogyan Rottenbiller Lipót alpolgármesterrel és a tanácsnokokkal, úgy majd a budai Helytartótanáccsal is elfogadtatták polgári követeléseiket. Ehhez persze már át kellett kelni a túlpartra.
A régi Vigadó homlokzata a hajóhíd pesti hídfőjével Carl Vasquez 1833-as rajzán. Ezen a hídon vonult át a forradalmi tömeg 1848. március 15-én Budára, hogy Táncsics Mihályt kiszabadítsák börtönéből (Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Képarchívum)
Az ekkorra majdnem húszezresre nőtt tömeg élén Farkas Lujza színésznő lengette a szűz máriás, nemzeti lobogót. Haladjuk mi is velük. De melyik hídon? Merthgy a Lánchíd már állt, de még nem nyílt meg a nagyközönség előtt (majd Haynau avatja fel 1849-ben). Ők tehát a Redoute épületével (a mai Vigadóval, merthogy elődjét az osztrák Hentzi vezérőrnagy 1849-ben szétlövette) szembeni hajóhídon keltek át Budára. Mi pedig elégedjünk meg gróf Széchenyi István alkotásával. A Helytartótanács épülete, mely eredetileg ferences kolostor volt, ma is megtalálható az Úri utca 53. szám alatt. „A Helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott” – emlékezett Petőfi.
És ha már a budai várba felmentünk, valósítsuk meg a 11. pont követelményét: „A’ politicai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.” Irány tehát a Szent Józsefről elnevezett Joseph Gasse, későbbi nevein Kossuth, Wienerthor, majd Werbőczy (ma Táncsics Mihály) utca 9. számú háza. Ennek földszinti, utcára néző egyik szobájában raboskodott sajtóvétségért Táncsics Mihály. A tömeg felfeszítette az ablak deszkáit, és kiszabadította az írót. (Nekünk nem kell feszegetni az ablakokat, annál is inkább, mert néhány éve visszakaptuk az épületet az amerikai tengerészgyalogosoktól.) Ma emléktábla mutatja e történelmi helyszínt.
Térjünk vissza a diadalmenettel Pestre, a Német Színház térre (a mai Vörösmarty térre), ahol Hauer József, a Nádor Fogadó bérlője felajánlotta Táncsicsnak és feleségének egy hónapra legszebb szobáját. A fáradt író fel is ment a lakosztályába, és nyomban elaludt.
A Nemzeti Színház épülete Rudolf Alt 1845-ös rajzán, a mai Astoriánál, a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán. Itt zárult a forradalom napja 1848. március 15-én este a Bánk bán előadásával és ünnepléssel (Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Képarchívum)
Így aztán hiába várták este a Nemzeti Színházban az írót. Azért csak vonuljunk át az Astoriához, a mai Rákóczi és Múzeum körút sarkán lévő irodaházhoz, melynek oldalán emléktábla hirdeti, hogy régen itt állt a Pesti Magyar, majd Nemzeti Színház. Aznap a Két anya gyermeke című előadást láthatta volna a nagyérdemű, de a műsort megváltoztatva, teljes kivilágítás mellett a Bánk bán került színpadra. Illetve csak került volna, mert a teltházas lelkesedés a beszédeken kívül csak népszerű Erkel-dallamok felcsendülését viselte el aznap este. Jókait még, kokárdát tűzve mellkasára, homlokon csókolta egy színésznő, aki később a Jókainé Laborfalvy Róza nevet használva a felesége lett.
Hosszú, izgalmas nap ért véget 1848. március 15-én este, amely végső lökést adott a bécsi uralkodóháznak a független magyar kormány és az áprilisi törvények elfogadására.
Mi is pihenjünk meg hazatérve belvárosi sétánk után, s ha a szomszéd tűri még, néhány Kossuth-nóta és Petőfi-bordal közepette zárjuk le forradalmi napunkat.