Tegyél minden nap a lelki egészségedért! - Ma van a lelki egészség világnapja
A Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésére 1992 óta minden év október 10-e a lelki egészség világnapja. A világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc. Itthon 1994 óta emlékeznek meg arról, hogy a lelki betegségben szenvedő emberek ugyanolyan emberi méltósággal rendelkeznek, mint bárki más: őket is megilleti az egyenlő bánásmód.
A szövetséghez időközben világszerte több szervezet csatlakozott, hogy felhívják a figyelmet a mentális egészséggel kapcsolatos témákra, és kezdeményezéseket, kampányokat hozzanak létre ennek támogatására. Szerencsére így egyre több ember ismeri fel a lelki egészség jelentőségét, és tudja meg, hogyan támogathatja a környezetében élő mentális problémákkal küzdőket.
Az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya". Ez is jól mutatja a mentális egészségünk fontosságát és azt, hogy egy ember sem lehet igazán egészséges, ha a lelki egyensúlya felborul.
Mikor beszélhetünk mentális betegségről?
Mentális zavarról akkor beszélhetünk, ha valakinek súlyos rendellenességek tapasztalhatók a viselkedésében, a gondolkodásában, az érzelmi kontrolljában. (1) Ezek a zavarok a beteg egész életére hatással vannak - emiatt képtelen egészséges kapcsolatokat ápolni és megbirkózni a mindennapi feladataival. A tünetek időtartama és intenzitása eltérő lehet a személytől, a betegségétől és a körülményeitől függően. Viszont kortól, nemtől, kultúrától, vallástól, műveltségtől és anyagi helyzettől függetlenül bárkit érinthetnek mentális betegségek. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezek nem a gyengeség vagy valamilyen jellemhiba jelei.
A világon több százmillió ember szenved mentális zavaroktól, ami szeretteik életére is igen nagy hatással van. (2) A cselekvőképtelenség első számú oka világszerte a depresszió. A leginkább cselekvőképességet korlátozó mentális zavarok között a legsúlyosabb a skizofrénia és a bipoláris zavar. A betegek óriási száma ellenére, sajnos még mindig azt tapasztalhatjuk, hogy a mentális zavarokat sokszor mégis titokban tartják, egyáltalán nem veszik komolyan, és rengeteg előítélet övezi őket.
A mentális betegségek kezelése
A mentális betegségek egy ideig sokszor, maguk az érintettek előtt is rejtve maradnak. A szorongással, depresszióval vagy éppen pánikbetegséggel élők nagy többsége a tünetek alapján fizikai megbetegedést vél felfedezni. A vizsgálatokat követően viszont az esetek nagy többségében a beteg negatív diagnózissal távozik. Persze ez egyrészt megkönnyebbülés, azonban sokan számolnak be arról is, hogy megnyugtatóbb lenne számukra egy diagnózis egy jól körülhatárolható betegségről, mint az, hogy a tünetek mögött valószínűleg lelki okok állnak.
A világnappal kapcsolatos kampányok egyik fő üzenete, hogy a pszichiátriai problémával küzdő embertársaink betegsége kizárólag szakértői kezeléssel nem oldhatóak meg. Amennyiben megfelelő támaszt, szeretetet és lelki támogatást kapnak ezek az emberek a szakértő ellátás, akár gyógyszeres kezelések mellett, ők is teljes értékű, boldog életet élhetnek.
A családi támogatás a legfontosabb
A legszorosabb társas körnek, a családnak (szülők, családtagok, barátok) van a legnagyobb hatása a mentális betegségben szenvedő egészségére. (3) Nem annyira az együtt töltött idő hossza vagy gyakorisága, hanem a minősége az, ami fontos szerepet játszik az állapotuk javulásában. Sőt, igazán a kapcsolat kölcsönössége számít: ha a beteg azt tapasztalja, hogy az őrá fordított figyelemből, támogatásból vissza is tud adni a másiknak, az növeli a kapcsolat egyenlőségének érzését, ez pedig javítva az önértékelését, az önbizalmát, és így segíti a felépülését is.
Hogyan támogasd kollégádat, barátodat vagy családtagodat, aki mentális betegség tüneteit mutatja? A megértő beszélgetés a kulcsa mindennek. Ha aggódsz valakiért, sejted, hogy baj van, a legfontosabb, hogy ne várj! Azzal, hogy beszélgetsz az illetővel, egy komoly első lépés a számára a segítségkérés, a gyógyulás felé.
A mentalhealth.org.uk cikke alapján összegyűjtöttünk 6 tippet, hogyan beszélgethetsz a mentális betegségekről.
- Hagyd, hogy annyira sokat, vagy annyira keveset osszanak meg veled, amennyi számukra jól esik. Ne forszírozd a beszélgetést.
- Ne próbáld meg diagnosztizálni őket, vagy tippelni, mit érezhetnek.
- Igyekezz semleges, nyitott kérdéseket feltenni. Ahelyett, hogy véleményt formálnál (“Látom, hogy kedvetlen és rosszkedvű vagy!”), kérdezz (“Mondd, hogy érzed magad?”).
- Beszélj inkább a jól-létről, egészséges életmódról, stresszkezelési technikákról. Kérdezd meg, mit gondol ezekről, hasznosnak találná-e, ha kipróbálná.
- Ajánld fel, hogy segítesz szakmai segítséget találni, vagy információt gyűjteni a lehetőségeiről.
- Ismerd fel a limitedet: ne adj tanácsot, ne kérdezz túl sokat!
Tegyél minden nap a lelki egészségedért!
Bár mentális betegségek bárkinél kialakulhatnak, és sokszor genetikai hajlam is közrejátszik, de apró lépéseket te is tehetsz a mindennapokban, hogy ennek a valószínűségét csökkents magadnál és a családodnál!
Így zárásként íme, egy 10 pontos lista, ami segíthet a mindennapi lelki egészség megőrzésében:
- Merj a “tökéletes” helyett “elég jó” lenni!
- Fordíts időt magadra!
- Vegyél részt közösségi kezdeményezésekben!
- Minden nap légy aktív a lehető legtöbb módon!
- Tölts időt olyan emberekkel, akikkel jól érzed magad!
- Nevess minden nap!
- Aludj eleget!
- Bátran fogadj el segítséget másoktól és kérj te magad is!
- Jusson eszedbe, hogy a rossz sem tarthat örökké!
- Beszélj a problémáidról!