Király Nóra
Király Nóra bloggazda

ÜnnepVédők - Méltatlan kereskedelmi fogások, amik fogást találnak rajtunk

Az ünnepeink arról mesélnek, milyenek emberi kapcsolataink, milyen erős vagy épp gyengülő kötelékekkel tartozunk közösségeinkhez, mit tartunk az előttünk járó ősökről és mi az az üzenet, amit érdemesnek tartunk megőrizni a múltból és továbbadni gyermekeinknek.

Minden ünnep megmér bennünket, kiderül, hogy képesek vagyunk-e újra és újra odaadni magunkból valamit (az előkészület fáradságát, az ünnepért való szorgoskodást és legfőképp: az időt), hogy aztán cserébe sokkalta többel (a lélek kinyújtózásával, a bennünk szunnyadó szép és jó ébresztgetésével és a közösségben megélt, máshoz nem fogható élményekkel) töltekezhessünk.

Az ünnepeknek – legyen az hitbéli, nemzeti vagy családi alkalom – szigorúan kijelölt rendje van. Az idő vastörvényei közé szorított emberi létezés alapja, hogy a napszakok, évszakok és az ünnepek évente ismétlődő körforgása szerint éljük életünket. Ez adja a ritmust, ez tartja össze szétszórt figyelmünket és segíti azt, hogy évről-évre átmoshassuk magunkat ünnepeink üzenetével.


Az ünnep és a rend összefüggései abban is tetten érhetők, hogy ünnep közeledtével rendet teszünk otthon, s ha igényességünk nemcsak a látszó világra terjed ki, igyekszünk rendet teremteni odabenn is – még egy szülinapnál is, amikor átgondoljuk, újraértékeljük az ünnepelttel való kapcsolatunkat, de még inkább a vallási ünnepek kapcsán, mikor készülve a szent időre lelkiismeret vizsgálatot tartunk és lelkünket is felkészítjük az ünnepre és megerősítjük Isten-kapcsolatunkat.

De mi van, ha ezt a természetes dinamikát külső hatások zavarják meg? Mi történik, ha az idő múlását önös, anyagi érdekek miatt láthatatlan erők tudatosan gyorsítják?

Tavaly, még október közepe se volt, de idén már most, szeptemberben megkezdődött az ostrom a vásárlók kegyeiért. Odakinn még néhány napja is a legszebb arcát mutatta a vénasszonyok nyara. Mégis befordulva a szupermarketbe, azonban mintha egy fura ünnep-központ raktárában jártam volna: az egyik polcon faragni való dísztökök, mellette halottak napi mécsesek és művirágok sorakoznak, egy sorral odébb pedig Mikulás csokik olvadoznak a napsütésben szaloncukrok és karácsonyi díszek társaságában. Épp csak a húsvéti nyuszik hiányoznak a katyvaszból. Végtelenül szomorú és lehangoló látvány…

Milyen társadalom az, ahol annyira devalválódtak a nagy ünnepek, hogy a kereskedelem meg meri tenni, hogy meg se várja az egyik elmúltát, már odatolja elénk a következőket is? Pedig ha mindig karácsony van, sosincs karácsony, ugyebár… Ha az ünnepek rendje feloldódik a profitmaximalizáló gyorshajtásában és a vásárlás kényszerességében, nincs fókuszálás sem a halottainkra, sem Szent Miklós kedves ünnepére, de Jézus születésére és feltámadására sem.

A bevásárlókosárban üldögélő gyerekek pedig október közepén „Mikulás-tojásért” hisztiznek a bolt közepén, elárulva teljes zavartságukat…

A Fiatal Családosok Klubja tavaly ősszel irányította rá a közfigyelmet a kereskedelmi gyakorlat egy kevéssé családbarát, az ünnepeink méltóságát sértő, az ünnepek megélését is akadályozó jelenségre.

Kezdeményezésünket az a tapasztalás hívta életre, hogy az egyes nemzeti és egyházi-családi ünnepekkel kapcsolatos, azokhoz közvetlenül kapcsolódó, szezonális árucikkek évről-évre egyre korábban, a jóérzést és a jó ízlést sértő és a gyerekekkel való bevásárlás lehetőségét akadályozó időzítéssel kerülnek ki az áruházak polcaira. Nem tartjuk helyénvalónak, hogy már szeptemberben, ragyogó napsütésben csokoládé Mikulások és szaloncukrok olvadozzanak a polcokon, ezt egyetlen vásárló nem kérte soha, ellenben nagyon sokak számára kifejezetten nem komfortos az évszakok, ünnepi időszakok ilyen mérvű semmibevétele.

Ünnepvédők nevű kezdeményezésünk nagy visszhangot váltott ki a hagyományos és a közösségi média felületein is, egyesületünk pedig rengeteg támogató levelet, jobbító szándékú észrevételt kapott e tárgyban. Ez is arra ösztönöz, mi több kötelez bennünket, hogy megelőzve az őszi-téli ünnepkör kezdetét, a vásárlóik nevében - segítve a közös gondolkozást és a mindenki számára optimális megoldási lehetőségek kialakítását - egy javaslattal álljunk elő a következő időszakkal kapcsolatban.

Nagy örömünkre szolgálna, ha az áruházakban:

  • november 2., azaz Halottak napja előtt nem kerülnének a polcokra a Mikulás napi és karácsonyi termékek – a korábbi időszakot jó lenne megtartani az október 23-i nemzeti ünnepünk és a Mindenszentek/Halottak napja kapcsán kínált termékek árusítására

 

  • ugyancsak ehhez a dátumhoz javasolnánk kötni a Mikulás napi és karácsonyi tematikájú díszítések, szóróanyagok megjelentetését

 

  • segítséget jelentene továbbá, ha a Mikulás napi és karácsonyi termékek kisgyermekek számára kevéssé látható, elkerülhető helyeken (pénztárak mellett például nem) kerülnének kihelyezésre

 

Amennyiben egyetértenek kezdeményezésünkkel és van a tarsolyukban előremutató javaslat, a családok szempontjait is beépítő elképzelés, kérjük, osszák meg velünk az unnepvedok@ficsak.hu címen.

 

Együttműködésükben bízva tisztelettel üdvözli,

 

                                                                                                         Király Nóra

                                                                                     a Fiatal Családosok Klubjának alapítója