Újrakezdeni
Az egyik legnépszerűbb új generációs együttes, a Halott Pénz Elkezdeni elölről című száma több mint négy és fél millió megtekintéssel büszkélkedhet a népszerű videómegosztón.
Mindkét dal szomorkás hangulatú. Valóban van valami szomorú az újrakezdésben. Hiszen a szó már feltételezi, hogy próbáltuk korábban is, de nem sikerült, és most ismét, megint. Szerelmet, házasságot, barátságot vagy csak egyszerűen egy hétköznapot. Kezdeni vidáman is lehet, tele friss reményekkel. De ahogyan újrakezdjük, abban már százszor tört varázsok, egyre félénkebb vágyak vannak. És egyre inkább az, ahogyan múlik az idő. Latrokként tér és idő keresztjére vagyunk feszítve, ahogyan Simone Weil mondta. Gyerekként még nem jelentett maradandó fájdalmat az újrakezdés, mégha teljesen elölről kellett is indulnunk. De ahogy telik az idő, egyre nehezebb. És nemcsak az idő miatt. Talán mert nem tudunk olyanok lenni, mint a gyerekek, nem hisszük el, hogy lehet újrakezdeni tiszta lappal. Magunk mögött hagyva, ami nem sikerült, csak előre tekinteni, és remélni, hogyha megint elbukunk, akkor is szeretni fog valaki.
Látom gyerekeimet, ahogy összekapnak. Oly nagy a tragédia, mintha egy világ dőlne össze, mégis a következő pillanatban minden elfeledve, rohannak tovább egy új játékba. Tényleg megbocsátanak egymásnak. És újra tudnak hinni és mernek remélni.
Ráadásul mi magyarok búskomor történelmi újrakezdők vagyunk. A Rákóczi-szabadságharc utáni kuruc vágyakozás, a 1848-1849-es szabadságharc utáni elárult próbálkozásaink vagy az 1956 utáni jelképpé vált MÚK (Márciusban Újra Kezdjük) esélytelensége is erre predestináltak minket.
Pedig van "kézikönyvünk" is a megoldásra, épp csak nem használjuk, nem éljük. "Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé..."
Lehet, hogy a választott célunkkal van a baj?! Talán a halmozódó tények egyre inkább elfedik életünk valóságát, és nem a valóban fontos célokért törekszünk. Szent Pál kapta ezt, nem maga találta ki a saját magának jónak és megfelelőnek tűnő célt. Elfogadta, és derűsen újrakezdte.
Miközben írom e szavakat, látom, hogy a fent említett népszerű fiatal zenekar Hello lányok című szerzeményét több mint 19 milliószor (!) nézték meg. Van, ami az újrakezdésnél is jobban érdekli még a fiatalokat...
"Újrakezdeni életet tudom, tudom, nem lehet, nem lehet'"...azonban újrakezdeni sosem késő!
Az egészséges táplálkozást és az egészséges életmódot azonban minél korábban érdemes megtanulni. Ha kiskortól ezt látják tőlünk is a gyermekek, akkor ők már ebbe nőnek bele, számukra az egészséges életvitel, a vitamindús étkezés, a mozgás már természetes, magától értetődő lesz. Ezért is indult el nemrég a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete és a KidsOasis Nonprofit Kft. együttműködésében - egy az egészséges életmódot népszerűsítő kampány. Az Egészségfalók - Együtt főzni jó! csapata egész nyáron várja a családokat egy - számos nyereményt tartogató - közös játékra.
A főnyeremény egy 200.000 forintos családi nyaralás és persze az egészség!A recepteket ide küldjétek: https://egeszsegfalok.hu/
Ideje elkezdeni a készülődést, sütés-főzést, receptek kipróbálását! Ne habozzatok!:)