Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Verbális-lelki bántalmazás kapcsolaton belül – ismerjük fel a jeleket időben

A kapcsolaton belüli erőszak, bántalmazás egyik formája az, ha valaki szavakkal bántja a másikat. Sajnos gyakoribb jelenség, mint azt gondolnánk.

Statisztikák szerint élete során minden ötödik nőt ér kapcsolaton (vagy családon) belüli erőszak. Ez jelenleg 750.000 nőt érint és jelenleg is közel 260 000 ezer nő él bántalmazó kapcsolatban. És ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis a legtöbb esetben láthatatlan marad az agresszió. Vagy azért, mert az áldozat mélyen hallgat róla, vagy azért, mert fel sem ismeri, hogy erőszak áldozata. Főleg akkor nehéz az áldozatnak „magára ismernie”, ha az erőszak (még) nem jutott el a tettleges bántalmazásig. „Csak” lelki, verbális bántalmazást él át.


Közel kétmillió nő érintett az ilyen jellegű erőszakban. Legalábbis közel ennyi azoknak a száma, akik 75 éves koruk előtt súlyos lelki erőszakot alkalmazó, bántalmazó partnerrel éltek párkapcsolatban.

Ráadásul ma hazánkban minden második házasság válással végződik és a maradék 50%-nak is a fele boldogtalan, ellaposodott, kiégett párkapcsolat, amelyek egy részében egészen biztosan tetten érhető lenne a bántalmazás valamely formája. Ijesztőek a számok, ezért a jövőben ezzel a témával is kiemelten szeretnénk foglalkozni, mert a boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat az alapja annak, hogy sok gyermek szülessen Magyarországon.

Úgy vélem rendkívül fontos, hogy ismerjük fel, ha bántalmazó kapcsolatban élünk és mihamarabb tegyük meg a szükséges lépéseket, ha kell, kérjünk segítséget!

Elsőkörben a szűkebb-tágabb környezettől (a tanúktól, ha vannak), de ha a környezet hitetlenkedik és/vagy passzív, ha magunkra hagy minket, ha nem áll mögénk támogató módon, akkor keressünk olyan szervezetet, akár helyileg vagy területileg elérhető intézményt, amelynek feladatai között a kapcsolati (családon belüli) erőszak áldozatainak segítése, támogatása is szerepel.

Tudnunk kell, a bántalmazó legfőbb célja, hogy leépítse az áldozat önbizalmát, és elhitesse vele, hogy értéktelen és úgysem állná meg a helyét egyedül sehol.

Úgy érzem, fontos rámutatni arra, hogy a lelki terror, a verbális bántalmazás ugyanolyan káros és veszélyes, mint egy pofon vagy a verés. A különbség csupán annyi, hogy nem jár testi sérülésekkel. Nem ütésekkel, pofonokkal támad a bántalmazó, hanem szavakkal.
Célunk, hogy a fiatal generáció, a rossz kapcsolatban élő nők felismerjék a bántalmazó emberi kapcsolatok nyilvánvaló és apró jeleit is, mivel a lelki bántalmazás ugyanúgy rombol, megsemmisít és leigáz, mint a fizikai!

A nem fizikai bántalmazás többféle módon is megnyilvánulhat. Vegyük észre, ha a mellettünk élő ember:

  • Verbális erőszakkal él ellenünk: kigúnyol, sérteget, lekicsinyel minket, nem veszi figyelembe véleményünket, nevetségesnek tüntet fel bármely környezetben vallásunk, kinézetünk, faji hovatartozásunk, vagy testi hibáink, emberi gyengeségeink okán. Esetleg tettlegességgel vagy önbántalmazással fenyeget.
  • Lelki erőszakot alkalmaz: elszigetel másoktól, különösen azoktól, akik fontosak nekünk – a családunktól, barátainktól. Megtagadja alapvető érzelmi igényeinket, módszeresen lerombolja önértékelésünket, folyton bűnbaknak kiált ki minket. Továbbá folyamatosan belép a magánszféránkba, lecsekkolja a telefonunkat, a levelezésünket, folytonos kontroll alatt tartja társas és magánéletünket.

Ezeken felül is számtalan formája létezik a nem fizikai jellegű erőszaknak, de ha már a felsoroltak közül is találunk olyanokat, ha csak a verbális erőszakban is, de saját helyzetünkre ismerünk, akkor kérjünk segítséget.

Bízom abban, hogy prevencióval, korai felismeréssel, társadalmi összefogással javítani lehetne a fent említett statisztikákon, enyhíteni lehetne a családon belüli feszültségeket.

Ezt segítve a Fiatal Családosok Klubja szervezésében és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület támogatásával megrendezésre kerül egy ingyenes, online rendezvény. Az előadás mindazoknak szól, akik családjában sajnos jelen van a verbális bántalmazás, illetve azok számára, akik ezzel az előadással kívánnak több információhoz jutni, és így segíteni egy ismerősüknek vagy barátjuknak.

Erről a különösen nehéz kérdésről beszélgetünk Január 26-án 18.30-kor Tari Annamária pszichológussal.

A beszélgetésen a részvétel INGYENES, élőben közvetítjük a Fiatal Családosok Klubja, valamint a Mindennapok Női Szemmel Egyesület Facebook oldalán. Az előadás bárki számára elérhető, azonban akik előzetesen regisztrálnak, azok számára utólag kiküldenek egy 10 oldalas ajándék tanulmányt a témával kapcsolatban, illetve lesz lehetőségük kérdezni is az élő adás alatt.


Regisztrálni itt lehet >> https://forms.gle/UCMGKnaLeruR72YWA