Kassai Etelka
Kassai Etelka

újságíró

Vízkereszt, az ünnep, ahol az áhítat és a vidámság egyszerre van jelen

Vízkereszt napjáról nagyon sokan csak annyit tudnak, hogy azon a napon kell lebontani a karácsonyfát, ott ér véget a karácsonyi ünnepkor. Akik nem élnek együtt a keresztény naptárral, azok számára erre a rítusra egyszerűsödött le az egyik legszebb, legjelentősebb ünnepnap.


Pedig Vízkereszt ennél sokkal többet tanít nekünk, sokkal többet mutat meg magából a keresztény misztérium.

Az év elején, január 6.-án tartott Vízkereszt ünnepe ugyanis a háromkirályok ünnepe is, és egyben a katolikus egyház gyönyörű, legrégibb ünnepe, amely több szimbólumot is életre kelt.

A 4. századig az évkezdet napját és Jézus születésének napját is egyben ünnepelték. De ekkor világít rá az egyház a három királyok bölcsességére valamint Jézus a Jordán vizében való megkeresztelkedését is erre a napra teszik.

A legfontosabb, az első keresztség ereje és jelentősége miatt vált a víz ily jelentős szimbólummá a keresztény kultúrkörben.

Nem véletlen hát hogy a szenteltvizet gyógyító, rontástűző, rontást megelőző célokra is használták sokáig, ahogy az se véletlen, hogy a szenteltvíz az egyházi szertartásokban máig őrzi jelentőségét. Egy keresztény ember életének meghatározó pontjain jelen van, születésünktől halálunkig fontos eleme ünnepeinknek.

Ez a nap tehát, bár el nem vitatható módon a karácsonyfa lebontásának feladatát hozza el a háztartásokba, a család és a keresztény emberek számára meghatározó jelentőséggel bír. Egyrészről Jézus születését idézi fel, annak örömét, hogy Isten leküldte közénk a fiát, majd Jézus keresztelkedésével egyben utat is mutat a tiszta lélek megőrzésére az év (az életünk) legsötétebb napjaiban is.

Vízkereszt ünnepe azonban megindító üzenete mellett a vidámság ünnepe is – hiszen ezen a napon indul a farsang. Ettől a naptól kezdve lehetett egy kicsit letenni a munkát a parasztoknak. Ettől a naptól kezdve lehetett egy kicsit megpihenni, mert a legnagyobb munkák már befejeződtek a gazdaságokban, de az új év tennivalói még nem értek be. A szántás, a földek megmunkálása véget ért, de a vetésnek még nem érkezett el az ideje. Bár a paraszt, a földműves családok életében valójában soha nem ért véget a tennivaló – januártól február végéig is adott a föld, a földeken használt eszközök javítása munkát a kezeknek, azt is tudták, hogy egyszerűen szükség van a pihenésre. Ahogy a földek, és az állatok megpihennek télen, úgy az ember is szükségét érzi a pihenésnek. A farsangi ünnepkör ezt segítette elő: lehetőséget, alkalmat teremtett arra, hogy az ember tiszta szívvel, bűntudat nélkül tudjon a munkán felül másra is figyelni. Munka helyett mókázni, közösségi életet élni, bálba járni, megtáncoltatni a lányokat, kiszemelni a jövendőbeliket. A farsang a tavaszi munkák kezdetével ért véget.

Vízkereszt napján aztán az időjárás későbbi alakulását jósló megfigyeléseket tettek, és nem egy közmondás őrzi a mai napig számunkra a megfigyelések bölcsességét.

Több más mellett úgy tartották, hogy ha Vízkeresztkor csurog a lé, hosszú lesz a tél. Vagyis ha ilyenkor enged a fagy, későn jön a tavasz. Ám ha Vízkeresztkor hó esik, a tél hamarosan megszűnik. Aztán, ha Vízkeresztkor fúj a szél, gazdag lesz majd a termés.

Az esőt azonban nem szerették ezen a napon, mert a népi megfigyelések szerint olyankor (a hosszú tél miatt) férges lesz a mák. A száraz idő meg zivataros nyarat ígért, azt se szerették.

De nem csak időjárással kapcsolatos megfigyelések maradtak fenn: sok helyen úgy tartották, hogy Vízkereszt napja igen alkalmas fonásra, mert akkor hosszabb kolbászok kerülnek majd a padlásra. Másrészt azonban dologtiltó nap, vagyis eszébe ne jusson senkinek éppen ezen a napon fonni.

Férjjósló és szerencsehozó napként is tekintettek rá és igazi örömünnepként, hiszen igen gazdag és változatos ételekkel rakták meg ezen a napon az asztalt. Vízkereszt napjához ugyanis hozzátartozott a töltött káposzta meg a fonott kalács, ahogy a fánk sütésének ideje is ekkor érkezett el.